Hatalmas adventi gyertyainstallációt építenek a Várkert Bazárban

Európa legnagyobb gyertyainstallációja mellett kézműves foglalkozások, interaktív gyerekprogramok, táncelőadás, valamint a Virtuózok és más előadók koncertje is várja az érdeklődőket a Várkert Bazár és a Citadella közös adventi rendezvénysorozatán november 29. és január 1. között Budapesten.

A Budapest Táncszínház Holle anyó című darabjának részleteFotó: varkertbazar.hu

A programsorozat részeként a rászorulók és nélkülözők megsegítésére minden vasárnap az Ökumenikus Segélyszervezet és Dévai Szent Ferenc Alapítvány adománygyűjtést tart a helyszínen. Gyutai Csaba, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a programot beharangozó budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a hagyományteremtő szándékkal megrendezendő első adventi eseménysorozat idején a sok kulturális program mellett Európa legnagyobb gyertyainstallációja is várja az érdeklődőket az épületegyüttes bejáratánál, a Hello Wood alkotócsapatnak köszönhetően - írja az MTI.

A programok közül kiemelte a Budapest Táncszínház Holle anyó című előadását, amelyet a rendezvény nyitónapján november 29-én láthatnak az érdeklődők. December 6-án Virtuózok Viadal címmel a Virtuózok és más vendégelőadók lépnek fel, december 13-án a Sárik Péter Trió, december 20-án Pál István Szalonna és Bandája muzsikál az érdeklődőknek. A programsorozatot több rendezvény kíséri majd, köztük kézműves foglalkozások és gyerekprogramok is.

A Várkert Bazár épületegyüttesében december 31-ig látható a Csontváry-tárlat, és Csernus Tibor művészetét bemutató kiállítás is. Ráday Dávid, a Hello Wood alkotócsoport képviselője az adventi gyertyacsoportról elmondta: a három részből álló installáció legmagasabb pontja 7,5 méter lesz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek