Kupleráj épül a szegedi múzeumban

Kuplerájt építenek a szegedi Fekete házban: a nyáron megnyíló Pompeji-kiállítás 18 karikás, felnőtteknek szóló terme az ókori római erotikát mutatja be. A múzeum szakemberei már megépítették a "bordély-terem" két szobáját a pompeji kupleráj mintájára.

  

Fotó: Szegedi Fekete ház

Teljes gőzzel építik a júniusban megnyíló Pompeji-kiállítás termeit a szakemberek a szegedi Fekete házban. Az itt látható tárlat különlegességének az a tér ígérkezik, ahol egy bordélyház két szobáját rendezik be a Pompejiben fennmaradt eredeti kupleráj mintájára. Ez a terem 18 karikás lesz: kizárólag felnőtt látogatók nézhetik majd meg az ókori római birodalom erotikus titkait.

Pompejiben a kutatók szerint több bordélyház is üzemelt, azonban a legjelentősebb, a kizárólag ezzel a tevékenységgel foglalkozó kupleráj az úgynevezett „Lupanaria" volt. Ebben az emeletes épületben a földszinten és a felső szinten is külön szobácskákban, rendkívül puritán körülmények között fogadták az örömlányok kuncsaftjaikat: mindössze egy kőből készült emelvény-szerűség állt az élvezeteket hajszolók rendelkezésére.

 

Fotó: Szegedi Fekete ház

A falakat erotikus festmények díszítették, melyek a prostituáltak egyfajta reklámjának számítottak, illetve a falakba karcolva fennmaradtak az örömlányok nevei és szakterületei is. A betérő vendégek szintén üzeneteket hagytak a falakon: „Vágytól eltelve jöttünk e helyre, honnan elmenni most még inkább vágyakozunk, de ez a lány nem engedi mozdítani lábunk." A feljegyzések szerint nyolc pohár vörösbornak megfelelő pénzért lehetett igénybe venni a szolgáltatásokat a pompeji bordélyházban.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek