Titkos tér a Margit körút fölött

A Margit körút fölött, a Rózsadomb aljában, a Margit, Rómer Flóris és Ankara utcák között található egy  nyugalmas terecske, melynek parkja kiszakíthat minket a rohanásból, mert bár közel van a forgalomhoz, mégis felettébb csendes. 

Forrás:© Zöldkalauz.hu

A Margit tér 1938-ban készült el, eredeti terveit Regős Mihály készítette. A bejáratát egy szép szobor díszíti, ami régen szökőkút is volt. Az Ifjúság kútja című mészkő-kompozíciót Beck Ö. Fülöp szobársz és éremművész készítette.

A kút sajnos vizet már nagyon régen látott, pedig eredeti funkcióját visszanyerve még inkább érezhető lenne a tér költői hangulata, hiszen Beck szobrászatának egyik meghatározó sajátossága szintén a lírai, érzelmi, gondolati tartalmak visszafogott ábrázolása volt.

Forrás: Zöldkalauz.hu

A domboldalban fekvő park egyébként kedvelt kutyasétáltató volt korábban, de most már a négylábúak részére van egy szépen rendben tartott, elkerített kutyafuttató. Emellett sok pad, árnyékot adó fák és egy lépcsőzetesen kialakított játszótér is helyet kapott itt. Ha eddig esetleg nem ismertétek a helyet, és a közelében dolgoztok, akkor legközelebb már kisétálhattok ide egy kis szusszanásra. 

Forrás: Zöldkalauz.hubibl.u-szeged.hu

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek