Százéves kúpházak élik virágkorukat egy indonéz szigeten

Már maga a helyszín is csodálatos; az indonéziai Flores-szigetén találjuk a kis falut. A neve Wae Rebo, és 1100 méter magasságban, az őserdő közepén bújik meg. A település érdekessége, hogy az itt élők újraépítették azokat a hagyományos kúp alakú házakat, melyeket eredetileg a falu alapítója, Empu Maro húzott fel 100 évvel ezelőtt. Most már az alapító 18. generációjának leszármazottai lakják és óvják az építményeket, melyek bizony 5 szinttel rendelkeznek.

Aki idelátogat ne számítson térerőre, és villany is csak 6 órától 22-ig vanForrás: Shutterstock.com / Tisha 85

Az első szint, a lutur vagy sátor a nagycsalád lakóhelye, a második a lobo vagy padlás, az élelmiszerek és más háztartási cikkek tárolására szolgál, a harmadik a lentar a magvak raktározására, a negyedik a lempa rae ahol az élelmiszer készleteket tartják szárazság idejére, az ötödik pedig a hekang kode, amelyet a legszentebb emeletnek tartanak, itt tisztelegnek az ősök előtt.

A tradicionális Wae Rebo falu a sziget Manggarai nevű negyedében helyezkedik el és 2012-ben az UNESCO is kitüntette. A kicsi és izolált falut azért vette észre a nagyvilág mert közösségépítő és összefogó elhatározással építették fel a Mbaru Niang néven ismert házakat, miközben ezzel a falu jólétének emelkedését is szolgálták - olvasható az Indonesia.travel oldalán.

Ezek is érdekelhetnek