Idén is keresztre feszítették a híveket a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigeteken idén is több mint egy tucat bűnbánót szögeztek fakeresztre pénteken, míg mások véresre korbácsolták a hátukat, így emlékezve Jézus Krisztus utolsó óráiról – írja az MTI.

A valódi keresztre feszítésnek húsvétkor komoly hagyománya van az ázsiai szigetországbanForrás: AFP/Jam Sta Rosa

A keresztre feszítések legnépszerűbb helyszíne San Pedro Cutud falu, ahol több ezer látogató gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen a szélsőséges hittételeknek. A 63 éves Ruben Enaje vállalta a főszerepet: ezúttal 35. alkalommal feszítették keresztre, miután egy 37 kilós fakeresztet mintegy 2 kilométeren át cipelt egy dombra.

Enaje arra kérte a nem hívőket, hogy tartsák tiszteletben a hitüket, a bűnbánókat pedig arra, hogy ünnepélyesen gyakorolják a bűnbánatot.
Tiszteletet kérünk, mert a hagyományunk nem árt senkinek" – mondta. „Amíg a bűnbánók tisztán tartják szándékaikat, addig ők is megtapasztalják Isten áldásának csodáját, ahogy én is oly sokszor" – tette hozzá.

A keresztény hívők minden évben újra játsszák Jézus Krisztus keresztre feszítését nagypéntekenForrás: AFP/Jam Sta Rosa

Enaje-vel együtt fakeresztre szögeztek két másik bűnbánót San Pedro Cutudban. Hat másikat a közeli Santa Lucia és San Juan falvakban feszítettek keresztre. Bulacan tartományban hat bűnbánót szögeztek fakeresztre Kapitangan faluban.

A katolikus egyház nem bátorítja a szélsőséges cselekedeteket, de keveset tesz a gyakorlat megállítása érdekében.

A húsvéthét a legfontosabb vallási esemény a Fülöp-szigeteken, ahol a lakosság több mint 85 százaléka katolikus.

(Borítókép: Pixabay - illusztráció)

 

Ezek is érdekelhetnek