Több, egymást követő erős földrengés rázta meg Tajvant

A Richter-skála szerint 6,6-os erősségű földrengés rázta meg Tajvan délkeleti részét szerda hajnalban (március 23.) 1 óra 41 perckor, amit két perccel később 6,1-es erősségű rengés követett a Központi Meteorológiai Iroda (CWB) szerint – írja a taiwannews.com.tw.

Hualien és környékén minden leálltForrás: Fred Hsu 2009/Wikipedia:User

Az első rengés epicentruma Hualien várostól 62,6 kilométerre délre volt a tenger mélyén, 30,6 kilométer mélységben. A második rengés erőssége 6,1-esre tehető, ami 19 kilométeres mélységben zajlott. Később egy harmadik földmozgás is követte az előzőket, ami 4,7-es erősségű volt.

Tajvan 1-től 7-ig terjedő intenzitási skálát használ, amely azt méri, hogy egy adott helyen milyen mértékben érezhető a rengés, ebből is érzékelhető, mennyire erős volt ott a földmozgás.

Az MTI legfrissebb hírei szerint Tajpejben több épület is megrázkódott. Károkról, illetve esetleges áldozatokról egyelőre nincsenek értesülések. Szökőárriadót nem rendeltek el a hatóságok.

Sokakat álmukból vert fel a földrengés, vagy a hatóságok katasztrófahelyzetben mobiltelefonokra küldött figyelmeztető üzenete.

Szerencsére a földrengés epicentrumához legközelebb fekvő térség viszonylag gyéren lakott, hegyvidéki terület.

Tajvan két tektonikus lemez határának közelében fekszik, ezért gyakoriak a földrengések. A sziget déli részét 2016-ban megrázó földregés több mint száz ember életét követelte, 1999-ben pedig kétezernél is többen vesztették életüket egy 7,3-as erejű földmozgás során.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek