Víz alá került több spanyol és amerikai város, erős sodrású folyamokká váltak az utcák

Spanyolország 50 tartományából 28-ban heves viharok tombolnak, különösen az ország keleti és északkeleti részei érintettek. A helyi sajtó beszámolói szerint több folyó is kilépett a medréből, az utcák erős sodrású folyamokká váltak, az áramszolgáltatás pedig számos helyen megszakadt. Vasútvonalakat és utakat kellett lezárni, a hatóságok több száz embert evakuáltak.

Les Cases d'Alcanar üdülővárosában minden elborított a hordalékForrás: NurPhoto via AFP/Joan Cros

A part menti Alcanar és Águilas településeken a víztömegek autókat sodortak magukkal a tengerbe. Alcanarban már szerdán is heves esőzések voltak, a hatóságok szerint 24 óra alatt 250 liter csapadék esett négyzetméterenként, ebből 70 liter mindössze fél óra alatt.

Mallorca szigetén két német turista megfulladt, mert a kiadott riasztás ellenére bemerészkedtek a viharok következtében háborgó tengerbe a sziget keleti felén található Cala Mandia településének partjainál. További haláleseteket eddig még nem jelentettek.

Az időjárási helyzet péntekre javul valamelyest, azonban Navarra, Katalónia és Valencia tartományokra továbbra is sárga riasztás lesz érvényben - közölte az Aemet meteorológiai szolgálat. A viszontagságos időjárás oka a Gota fría (Hidegcsepp) meteorológiai jelenség, amely mindenekelőtt szeptemberben és októberben szokott előfordulni Spanyolország Földközi-tengeri partvidékén. A heves esőzésekkel járó Gota fría akkor jön létre, amikor az Atlanti-óceán felől érkező, párával teli hideg légtömegek a meleg Földközi-tenger fölé érnek.

Több ember életét vesztette az Egyesült Államokban

Szokatlanul heves esőzések sújtják az Egyesült Államok déli államait nagy pusztítást okozó Ida hurrikán nyomán, mely trópusi viharrá szelídülve haladt át az Egyesült Államok északkeleti részén. A beszámolók szerint a vihar következtében az alagsori lakások hirtelen megteltek vízzel, a folyók és a patakok megduzzadtak, és az utakon hömpölygő víz szinte elnyelte az autókat. A New York-i rendőrség tájékoztatása szerint nyolc ember halt meg a városban, amikor a víz csapdába ejtette őket a pincékben. A New Jersey városában található Elizabeth lakótelepen négy holttestet találtak - erről a város polgármestere számolt be. Helyi tisztviselők tájékoztatása szerint Philadelphia külterületén "több haláleset" is történt, de egyelőre részletes információk nem állnak a rendelkezésükre.

A trópusi vihar néhány helyen ismét tornádóvá erősödött, amely a Philadelphiától délre fekvő Mullica Hill-ben otthonokat és silókat tett a földdel egyenlővé. A rekord mennyiségű csapadék New York városában a metróalagutakba zúdult, és legalább 17 szerelvényt csapdába ejtett, ezért a szolgáltatás egész éjszaka és kora reggel is szünetelt. Az internetre feltöltött felvételeken az látszott, hogy az utasok állnak az üléseken a vízzel teli szerelvényekben. A hatóságok szerint minden utast kimenekítettek.

Az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat (NWS) szerdán este egy óra alatt 8,91 centiméter esőt regisztrált a New York városában található Central Parkban, messze felülmúlva a korábbi rekordot, amely 4,92 centiméter volt. A Pennsylvania államban található Schuylkill folyó a vihar következtében megáradt, és vize elárasztotta az autópályákat, autók merültek el a vízben, Philadelphia környékén a vasúti közlekedés is akadozott. A városi tisztségviselők csütörtökön a Twitteren "történelmi áradásokról" írtak, miközben a folyók szintje tovább emelkedik. Az esőzés a három állam területén csütörtök hajnalban véget ért. A mentő egységek azonban folytatják a kutatást, és nem tartják kizártnak, hogy további holttesteket találnak. 

Phil Murphy, New Jersey állam kormányzója mind a 21 megyében rendkívüli állapotot hirdetett, és azt kérte az emberektől, hogy maradjanak távol az elöntött utaktól. Az államban található Newark Nemzetközi Repülőtér szerdán este leállt, miután a terminálokra is betört a víz. Csütörtökön csak néhány repülőgép indult el, a hivatalos adatok szerint eddig 370 járatot töröltek.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek