Horvátországban június 1-től kinyitják az éttermek, kávézók belső terét is

Horvátországban két hét múlva, kedvező esetben enyhíthetnek a korlátozásokon, és engedélyezhetik az éttermek, valamint a kávézók számára a beltéri kiszolgálást, kinyithatnak a klubok, lehet esküvőket és koncerteket szervezni olyan vendégek számára, akik rendelkeznek digitális zöldigazolvánnyal – írja az MTI a Jutarnji List című horvát napilap hétfői kiadása alapján.

Forrás: Shutterstock / Készítette: DisobeyArt

Az alapvető információkat tartalmazó QR-kódos zöldigazolványokat június 1-jétől igényelhetik a horvát állampolgárok. Erről a válságstáb hoz majd határozatot, anélkül, hogy bármilyen törvényt is módosítanának az országban – közölte a lap. Az igazolványt azok kérhetik, akik hat hónapon belül átestek a koronavírus-fertőzésen, negatív teszteredményt produkáltak, vagy felvették mindkét oltást, és az utolsó dózis felvételétől legalább 14 nap telt el.

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) munkatársa a lapnak nyilatkozva elmondta: az a legfontosabb, hogy biztonságot nyújtsanak az állampolgárok, valamint azok számára, akik Horvátországba mennek nyaralni.

A válságstáb pénteken két héttel meghosszabbította a járványügyi korlátozó intézkedéseket. Addig különböző tesztrendezvényeket, próbaesküvőt tartanak, hogy kiderüljön, mennyire biztonságosan vehetnek részt ezeken a beoltottak, illetve a betegségen már átesettek, és ezek eredményességétől teszik függővé a további nyitást.

Horvátországban múlt héten csökkent a SARS-CoV-2 vírussal újonnan megfertőződöttek száma az előző héthez képest. Az elmúlt napon 116 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 350 506-ot. Az elmúlt 24 órában 30-an haltak meg a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeinek következtében, a halottak száma ezzel 7738-ra emelkedett. Kórházban 1662 beteget ápolnak, közülük 173-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós országban az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagokat használják. Eddig a védőoltások első adagját 1 041 215-en kapták meg, közülük a másodikat is 308 232-en.

Mindeközben Szlovéniában

A szomszédos Szlovéniában vasárnapra 113 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 249 ezret. Az elmúlt napon három beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 4327-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 407-en vannak kórházban, 121-en közülük intenzív osztályon.

Kávézók PiranbanForrás: AFP/Jure Makovec

A valamivel több mint kétmilliós országban eddig a védőoltás első dózisát 554 061-en kapták meg, közülük 289 052-en már a másodikon is túl vannak. Ljubljana több enyhítést is bejelentett a múlt héten. Így hétfőtől a középiskolások teljesen visszatérhettek az iskolapadokba, korábban a diákok fele otthon, fele pedig az iskolában tanult, heti váltásban. Teljesen jelenléti oktatásban részesülnek az egyetemisták is. A vendéglátóhelyek a korábbi 7 helyett 5 órakor nyithatnak, és 19 óra helyett 22 óráig lehetnek nyitva. Kinyithattak továbbá a kaszinók és a mozik is, de csak 50 százalékos kapacitással. A látogatás csak védettségi igazolvánnyal lehetséges.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek