Járványhelyzet Európában: Szlovénia zárlatot rendelt el, Anglia enyhít

A szlovén kormány elrendelte az országos zárlatot a húsvéti időszakra, az április 1-jétől 11-ig tartó periódusra. A javaslat szerint a 11 napra szóló teljes lezárás időszakában csak húsvét vasárnapján lennének enyhítések. Aznap feloldanák a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyeznék a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőtt főig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel. A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnának át. Korlátoznák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnének be. A legtöbb üzletnek be kellene zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk.

Ljubljanában oltáshoz állnak sorban az emberekForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Ales Beno

A kormányfő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az ajánlásokat elfogadva döntöttek az egész országra vonatkozó zárlatról. A leállás szerinte rövid lesz, április 12-én ismét felülbírálják az intézkedéseket, és döntenek meghosszabbításukról vagy enyhítésükről. A helyzetet úgy jellemezte, hogy "versenyt futnak az idővel". Jelezte továbbá, hogy a közigazgatás távmunkára áll át és felszólította a vállalkozókat, hogy tegyenek ugyanígy.

Janez Jansa szlovén miniszterelnök riasztónak nevezte a nyugat-balkáni járványhelyzetet, ami miatt újabb szigorításokat vezetnek be a határokon. Részleteket azonban nem közölt, mert mint mondta: ezekről még egyeztetnie kell a belügyminiszternek. A lépést azzal indokolta, hogy a régióból sokan próbálják meg átlépni a szlovén határt hamis koronavírus-tesztekkel.

Ales Hojs belügyminiszter elmondta: csak azokat a PCR-teszteket fogadják majd el, amelyeket valamelyik uniós vagy schengeni országban végeztek el. Hozzátette továbbá, hogy - néhány kivétellel - tilos lesz a szlovén állampolgárok vörös besorolású országokba való utazása is.

Szlovéniában vasárnapra 640-nel, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4018-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 499-en vannak kórházban, 106-an intenzív osztályon.

Horvátországban az elmúlt napon 1321 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 267 222-t. Az elmúlt 24 órában 21-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5893-ra emelkedett. Kórházban 1201 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen. Az Európában engedélyezett három oltóanyagból eddig közel félmillió ampulla érkezett az országba, amiből 348 648-at használtak fel; 266 900-an kapták meg az első dózist, 81 748-an pedig már a másodikat is.

Tirolt újból csak negatív teszteredménnyel lehet elhagyni

Március 31-től az ausztriai Észak-Tirolból csak negatív koronavírus-teszteredmény birtokában engedélyezik a kiutazást a koronavírus brit variánsának újabb mutációjának elterjedése miatt - közölte a Tirol tartományi vezetés vasárnap. A tájékoztatás szerint eddig 216 embert regisztráltak, akinek a szervezetében kimutatták a brit vírustörzs E484K kódjelű mutációját.

A kiutazás feltételeként meghatározott tesztkötelezettség április 14-ig lesz egyelőre hatályban. A tiroli vezetés közölte, hogy szerdáig kiépítik a PCR-tesztelési kapacitásokat a kufsteini körzetben. Meghatározott köztereken kötelező lesz FFP2-es maszkot viselni a városban.

A mutációval megfertőződött aktív esetek kétharmadát Kufstein és Schwaz kerületekből jelentették, Schwaz esetében a kiutazási korlátozások egyébként április elsejéig lettek volna hatályban. Az egészségügyi minisztérium szerint az új vírusváltozatot eddig csak szórványosan mutatták ki Ausztria más részeiben. A közegészségügyi hatóságok most azon vannak, hogy meghatározzák az új variáns tulajdonságait, mint hangsúlyozták, döntő jelentőséggel bír, milyen kihatással lesz ez a változat a koronavírus elleni oltóanyagok hatékonyságára. Jelenleg Tirolban egy páciens fekszik intenzív osztályon, aki ezzel a mutációval fertőződött meg.

Az ausztriai Tirol tartományból - Kelet-Tirolt leszámítva - február 12. és március 11. között csak negatív koronavírus-teszteredmény birtokában engedélyezték a kiutazást a koronavírus korábbinál fertőzőbb dél-afrikai mutációjának megfékezése érdekében. Ausztriában a járvány kitörése óta 536 465 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 9256-an haltak meg a kórban.

Oltás SchwazbanForrás: AFP/Johann Groder

Finnországban meghosszabbították a korlátozásokat

A finn parlament vasárnap három héttel, április 18-ig meghosszabbította a koronavírus terjedése elleni korlátozásokat, amelyek részeként bezáratták az éttermek, bárok és kávézók többségét. A március 8. óta életben lévő intézkedés hatálya eredetileg vasárnap járt volna le. A korlátozások a finn régiók többségét érintik, köztük a fővárosi régiót is, ahol a koronavírus különösen gyorsan terjed.

Finnországban március elején a kormány és az elnök vészhelyzetet rendelt el, amely további jogkörökkel ruházza fel a kormányt a járvány elleni küzdelemben. Az igazságügyi minisztérium akkor közölte, hogy az áprilisra tervezett helyhatósági választásokat júniusra halasztják a járvány miatt.
Az 5,5 millió lakosú Finnországban eddig mintegy 76 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető csaknem 820 halálesetet jegyeztek fel.

Franciaország kivár az újabb korlátozásokkal

Miközben az őszi hullám tetőzéséhez közelítenek a koronavírus-járvány kórházi mutatói Franciaországban és a szakemberek újabb korlátozásokat szorgalmaznak, Emmanuel Macron államfő egyelőre még nem szeretne a "harmadik utasnak" nevezett kormánystratégián változtatni, de nem zárt ki a közeljövőben újabb szigorításokat.

A brit fertőzőbb vírusvariáns okozta harmadik hullám elsősorban abban tér el az előző két járványhullámtól, hogy miután területileg nagyon különböző a fertőzöttség, a kórházak leterheltsége is megyénként változó és az idősebbek egyre nagyobb arányú átoltottságának köszönhetően a halálozás kisebb mértékű. A súlyos betegek aránya viszont nagyobb és számuk napról napra nő.

A kormányzat eddig inkább a helyi szintű korlátozásokkal és az oltási kampány gyorsításával akarta a brit variáns terjedését megfékezni, jóllehet egyre több szakember szerint elkerülhetetlenné vált az országos szintű szigorítás. "A következő napokban megvizsgáljuk az eddigi korlátozó intézkedések hatásait, és ha szükséges, hozzunk új rendelkezéseket" - hangsúlyozta az államfő, nem tagadva, hogy kritikussá vált a helyzet az országban.

Azokon a területeken, ahol három héttel ezelőtt hétvégi karantén lépett életbe, mostanra a felére csökkent a fertőzötteknek a lakossághoz viszonyított aránya, országszerte viszont eközben nőttek a mutatók, s a napi új esetszám átlaga a héten már 36 ezer volt, ami 24 százalékos emelkedés az előző héthez képest. A pozitív tesztek aránya 8 százalék, a reprodukciós ráta pedig 1,18.

Az eddigi intézkedések kiértékelésére, illetve az esetleges újabb korlátozások megvitatására szokás szerint a szerdai kormányülés előtt ül össze az egészségügyi védelmi tanács. A kórházakban egyelőre kevesebb - mintegy 27 ezer - beteget ápolnak, mint az előző két hullám idején, de a súlyos betegek száma vasárnapra elérte az őszi hullám csúcspontját. Akkor 4903-an, jelenleg 4872-en vannak az intenzív osztályokon (az egy évvel ezelőtti első hullám tetőzésekor 7200-an voltak). Az elhunytak száma a járvány kezdete óta meghaladta a 94 ezret.

Oltás Toulouse-banForrás: Hans Lucas via AFP/Frédéric Scheiber

Az előző két lezáráshoz képest kevésbé szigorú karanténintézkedés jelenleg a száz megyéből 24-ben van érvényben, s a franciák 35 százalékát érinti. Az otthoni munkavégzés mellett a lakhelyet el lehet hagyni, időkorlát nélkül, de csak 10 kilométeres körzetben, a kültéri gyülekezés hat főig engedélyezett, a megyék közötti közlekedés viszont tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek. Ezeken a területeken csak az alapvető létszükségleti cikkeket árusító üzletek nyithatnak ki.
A kijárási korlátozás az egész országban este 7 óra és reggel 6 óra között van érvényben.

A hivatalos adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a 14 év alatti korosztályban a március 15. és 21. közötti héten 31 százalékkal nőtt a fertőzöttség az előző héthez képest, jóllehet a kórházban ápolt 27 ezer fertőzött közül vasárnap csak 126-an voltak 20 évnél fiatalabbak. A 61 ezer oktatási intézmény közül eddig 150 zárt be azért, mert az osztályokban több fertőzött is volt, a szám egy hét alatt a duplájára nőtt. A nyitva tartó iskolák 530 ezer osztálya közül 3300-ban szünetel az oktatás azért, mert legalább egy tanuló tesztje pozitívnak bizonyult. A tanulókat rendszeresen szűrik nyálteszttel.

Angliában feloldották a kijárási korlátozásokat

Feloldották hétfőn Angliában a koronavírus-járvány megfékezése végett csaknem három hónapja elrendelt kijárási korlátozásokat. A brit kormány ugyanakkor továbbra is azt kéri, hogy a lakosság még ne induljon hosszabb utazásokra az országon belül.

A járvány januári tetőzésének idején elrendelt korlátozások értelmében az Angliában élők eddig csak a legindokoltabb esetekben - például az alapvető fontosságú cikkek megvásárlása, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás, az oltási központok felkeresése vagy napi egyszeri szabadtéri testmozgás céljából - hagyhatták el otthonukat. Munkába is csak azok járhattak, akiknek otthoni munkavégzése nem volt megoldható.

A hétfőtől érvénybe léptetett szabályok alapján ezek a jogi korlátozások megszűntek. Létszámkorlátozások azonban még vannak, bár ezek is enyhültek: mostantól legfeljebb hat, nem ugyanabban a háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában szabadtéren, beleértve a magántulajdonú ingatlanok kertjeit is. Eddig legfeljebb két, nem egy fedél alatt lakó ember lehetett együtt közterületen, és ők is csak indokolt esetben, például közös bevásárlás vagy testedzés céljából.

Megnyílnak hétfőtől a szabadtéri sportlétesítmények, és a közparkokban ismét hódolni lehet a közkedvelt angliai szabadidős tevékenységnek, a pikniknek, de ezeken a helyszíneken is be kell tartani az összejövetelekre érvényes létszámkorlátozásokat. A vendéglátóhelyek továbbra is zárva tartanak, csak elvitelre, illetve házhoz szállításra vehetnek fel rendelést. Ugyancsak zárva kell még tartaniuk a nem alapvető fontosságú közszükségleti cikkeket árusító üzleteknek, az edzőtermeknek és a szórakoztató létesítményeknek, köztük a moziknak és a színházaknak.

A brit kormány változatlanul azt kéri, hogy aki teheti, továbbra is dolgozzon otthonról, mindenki csak a legszükségesebb esetekben használja a tömegközlekedést és lehetőleg maradjon lakóhelyének tágabb környezetében. Az Angliában élők számára továbbra is tilos a turisztikai célú külföldi utazás. Ennek engedélyezését a kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrend legkorábban május 17-től irányozza elő. Ez a menetrend öthetente számol a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások egyre szélesebb körű enyhítésével, és minden feltétel teljesülése esetén legkorábban június 21-re célozza az összes korlátozás feloldását.

A Sohóban is bezártak az éttermekForrás: NurPhoto via AFP/WIktor Szymanowicz

A nagy-britanniai járványhelyzet az oltási kampány hatására folyamatosan és jelentős ütemben javul.
A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatsora szerint a vasárnap este zárult 24 órában országszerte 19-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19-ben. A januári tetőzés idején előfordult, hogy naponta több mint 1300 halálos áldozata volt a Covid-19-nek. A brit oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig több mint 30 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság csaknem 60 százalékát már beoltották - derül ki az MTI híreiből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek