Előbb kezdődik az éjszakai kijárási tilalom Romániában

A román kormány március 14-től újabb 30 napra meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet. A legfontosabb újdonság az, hogy vasárnaptól kezdődően a hajnali 5 óráig tartó éjszakai kijárási tilalom már nem 23, hanem 22 órától kezdődik - adja hírül az MTI.

Brassó éjszakai látképeForrás: claupad/shutterstock.com

Ugyancsak vasárnaptól kezdődően 23 hegyvidéki üdülőtelep szállodái és panziói befogadóképességük legfeljebb 70 százalékát kihasználva fogadhatnak szállóvendégeket. Az érintett települések között található a székelyföldi Tusnádfürdő, Borszék, Homoródfürdő, Szováta, Hargitafürdő, a partiumi Biharfüred, valamint a legnépszerűbb Brassó és Prahova megyei síközpontok: Brassópojána, Predeál, Sinaia és Busteni is.

Eközben minden korábbi megszorítás érvényben marad: közterületen - zárt térben és a szabadban is - mindenütt kötelező védőmaszkot viselni, tilos magánünnepségeket, társas összejöveteleket tartani, hat embernél több nem gyülekezhet az utcán, és az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk.

Kedden Klaus Iohannis államfő azt mondta, a román hatóságok nem szándékoznak teljes zárlatot bevezetni húsvétkor, ugyanakkor aggasztónak nevezte a fertőzöttek és az intenzív osztályon ápolt súlyos betegek számának növekedését, és felkérte polgártársait, tartsák be az egészségügyi óvintézkedéseket, nehogy a célegyenesben veszítsék el a koronavírus elleni küzdelmet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek