Szlovákiában kijárási tilalmat, Dániában szigorú karantént vezetnek be

Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt. A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben. A kijárás tiltása nem vonatkozik mások mellett a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba, orvoshoz, egyházi szertartásra vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra. A kijárási tilalom idején külön háztartásban élők csak korlátozott mértékben találkozhatnak, és már a tilalom elején választaniuk kell, hogy melyik az az egy háztartás, amelynek tagjaival találkozni akarnak - adja hírül az MTI.

Forrás: Jaroslav Moravcik/shutterstock.com

A most elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a "rendkívül komoly" járványhelyzettel indokolta. A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad érvényben.

Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.

Az országban október elsején vezettek be veszélyhelyzetet, amit egyszer már meghosszabbítottak. A hosszabbítás elvben az év végén jár le, de ezzel összefüggésben a kabinet a múlt héten egy, a veszélyhelyzet további meghosszabbításait lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá. Erről a jogszabályról - amelyről a voksolást egyszer már el kellett napolni - a tervek szerint csütörtökön szavaznak a pozsonyi törvényhozásban.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint kedden több mint 16 ezer PCR típusú tesztet végeztek el, s ezek alapján 3565 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett volt.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 58-cal emelkedett.

Dániában szigorú karantént vezetnek be az ünnepekre

Dániában szigorú karantént vezetnek be karácsonyra és az újévre, hogy gátat szabjanak a koronavírus további terjedésének. Csütörtöktől bezárnak a bevásárlóközpontok, az egyéb üzletek pedig december 25-től az élelmiszerboltok és a patikák kivételével. A még tantermi oktatásban részesülő diákokat hétfőtől hazaküldik, bezárnak a szépségszalonok és fodrászatok is.

"Egészségügyi ellátórendszerünk le van terhelve" - mondta Mette Frederiksen miniszterelnök. "Haladéktalanul cselekednünk kell" - tette hozzá. "Sajnos nagyon komoly a koronavírus-helyzet. Az utóbbi héten 22 ezer fertőzöttet regisztráltak, összehasonlítva az azt megelőző héten azonosított 15 ezer esettel. A negyedik rizikófokozatba léptünk, amely csaknem a legmagasabbnak számít" - ismertette a dán kormányfő.

"December 25-e péntektől január 3-ig az ország gyakorlatilag zárva lesz" - hangsúlyozta. A dán hatóságok arra számítanak, hogy az ország a járvány legsúlyosabb hónapjai előtt áll. A csaknem hatmillió lakosú országban az utóbbi 24 órában 3692-vel emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Jelenleg 493 Covid-19-beteget kezelnek kórházakban, s ez a szám csak növekedhet a napokban -közölte Magnus Heunicke egészségügyi tárcavezető.

Dániában a járvány kitörése óta csaknem 120 ezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül 975-en hunytak el a kórban. Az országban a fertőzöttek számának hirtelen emelkedése miatt október 23-án tíz főben maximalizálták az összejöveteleket, elrendelték a köztéri maszkviselést és betiltották az este tíz óra utáni alkoholárusítást. Bezáratták a bárokat, vendéglőket, színházakat. A diákokat az ötödik osztálytól fölfelé idő előtti karácsonyi szünetet rendeltek el.

A Tivoli is bezártForrás: AFP/Nils Meilvang

Spanyolországban a tartományok szigoríthatnak az ünnepekre

A spanyol tartományok saját hatáskörben szigoríthatnak az ünnepi időszakra vonatkozó központi intézkedéseken, ha azt a járványügyi helyzet indokolja területükön. Salvador Illa egészségügyi miniszter szerint "aggodalomra ad okot", hogy az elmúlt napokban felgyorsulni látszik a koronavírus-fertőzés terjedése.

A minisztérium legfrissebb jelentéséből kiderült: százezerből átlagosan 201 ember fertőzött az országban. Múlt pénteken ez a szám még 189 volt. Az elmúlt 24 órában több mint hatezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, a regisztrált esetszám napi növekedése meghaladta a 11 ezret. A járványügyi szakértői jelentés szerint a korlátozó intézkedések lazításával magyarázható, hogy többhétnyi csökkenés után helyenként ismét növekedésnek indult a fertőzöttek száma.

A tárcavezető nyilatkozatát követően Ángel Víctor Torres, a Kanári-szigetek elnöke két hétre szóló korlátozásokat jelentett be Tenerife szigetére, ahol a leggyorsabban terjed a fertőzés tartományban. Tenerife területére szombattól nem lehet szabadon belépni, csak a jogszabályban meghatározott indokokkal mint például a munkavégzés vagy az oktatás. Az éjszakai kijárási tilalom kezdetét előrehozzák 22 órára 23 óráról. A vendéglátóhelyek csak a teraszaikat működtethetik 50 százalékos létszámkorlátozás mellett, és egy asztalnál csak ugyanazon háztartásban élők foglalhatnak helyet.

Az ünnepekre nem engedik haza az idősotthonok lakóit és beszüntetik az intézményekben a látogatást is. Karácsonykor és szilveszterkor legfeljebb hatan gyűlhetnek össze ünnepelni az országosan engedélyezett tíz helyett. Spanyolország tartományai közül továbbra is a Kanári-szigeteken a legalacsonyabb a fertőzöttek aránya, százezerből 123 eset, de november végén számuk még 77 volt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek