Európai járványkörkép - van, ahol már az enyhítésekre készülnek

Franciaországban a koronavírus-járvány miatt két héttel ezelőtt életbe lépett karantén szabályai a következő két hétben nem változnak, de amennyiben folytatódik a fertőzöttek és az intenzív osztályra kerülők számának csökkenése, december 1-jétől megkezdődhet a kereskedelmi szektorban a korlátozások fokozatos feloldása - adja hírül az MTI.

Nizzában egyelőre még rendőr figyelmezteti a napozókat, hogy a partokon csak sportolni lehetForrás: AFP/Valery Hache

A kórházakban koronavírus-fertőzéssel kezeltek száma csütörtökön meghaladta az áprilisi tetőzés szintjét, azaz a 32 ezret. A halottak száma tavasszal több mint 30 ezer volt, a mostani hullámban eddig további 12 500-an vesztették életüket. Félpercenként érkezik új fertőzött a kórházakba, hárompercenként kerül intenzív osztályra új koronavírusos beteg. A kórházban ápolt fertőzötteknek már 40 százaléka 65 évnél fiatalabb, és minden negyedik elhalálozásnak a koronavírus az oka.

A járványügyi mutatók szerint az elmúlt egy hétben lassult a járvány terjedése, de még nem tudni, hogy a folyamat tartósnak bizonyul-e. Az éttermek, bárok, valamint a nem létszükségleti igényeket kielégítő kereskedelmi egységek (könyvesboltok, ruházati üzletek, cipőboltok, fodrászatok, virágboltok) bezárásának, az otthoni munkavégzésnek és az általános lakhelyelhagyási tilalomnak köszönhetően az új fertőzések aránya 16 százalékkal esett vissza az elmúlt héten, és a vírus reprodukciós rátája 0,8 és 0,9 között van jelenleg, míg a lezárás előtt 1,4 volt.

Amennyiben  a második hullám tetőzése megtörténik a jövő hét elején, a korlátozások feloldása december 1-től kezdődhet, ekkor viszont még nem nyithatnak meg a közönséget fogadó éttermek, bárok és sporttermek. A karácsonyi szünetre viszont újabb enyhítéseket helyezett kilátásba a miniszterelnök azért, hogy az ünnepet a családok együtt tölthessék. "Természetesen találkozhatunk szűk körben, de nem lenne észszerű az remélni, hogy nagy bulikat rendezhetünk több tucat emberrel szilveszterkor - fogalmazott Jean Castex miniszterelnök, aki arra kérte a franciákat, hogy maradjanak elővigyázatosak.

A rendőrség megerősítette az utcán az ellenőrzéseket, és az eddigi 581 ezer igazoltatás során 88 ezer embert büntettek meg azért, mert indok nélkül hagyta el a lakhelyét. Az elmúlt 24 órában 33 172-vel 1 millió 898 ezer 710-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya viszont 18,7 százalékra csökkent. Az elhunytak száma 418-cal 42 960-ra nőtt.

Olivier Véran egészségügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy bár a napi esetszám már csökkenő tendenciát mutat, a kórházi betegfelvétel még nő, miután a megfertőződés pillanata és a kórházba kerülés között csaknem tíz nap a különbség, és a túlterhelt régiók kórházaiból eddig 120 stabil állapotban lévő beteget szállítottak át helikopterrel, repülővel és mentőautóval az ország nyugati részének intézményeibe.

Mint a miniszter jelezte, Nagy-Britannia és Németország mellett Franciaországban szűrnek a legtöbbet: hetente 2,2 millió PCR-tesztet végeznek a hatóságok, és tömegesen használnak gyorsteszteket a kórházakon kívül a repülőtereken és az iskolákban. Hozzétette, hogy a kormány további 20 millió antigén gyorstesztet rendelt egy európai beszerzési pályázaton.

Újabb rekordot döntött Ausztriában a fertőzöttek napi száma

Az elmúlt 24 órában 9262 új fertőzöttet regisztráltak, az osztrák egészségügyi intézményekben a személyzet leterheltsége tovább fokozódott azzal, hogy már 3811 Covid-19-beteget látnak el, közülük 546-an pedig intenzívosztályon fekszenek.

Michael Tripolt, a grazi egyetemi kórház üzemi tanácsának vezetője különösen az ápolószemélyzet hiányát sérelmezte, amelyre a kiéleződő járványügyi helyzetben nagy szükség van. Csütörtöktől egyébként újranyitották Covid-betegek ellátására Graz közelében a 2019-ben bezárt hörgasi kórházat is.

Szakértők közben arra figyelmeztettek, hogy a 24 órás műszakokban dolgozó ápolók elérték teljesítőképességük határát. A tiroli klinikák orvosai és ápolószemélyzete például a Youtube videomegosztó portálon közzétett nyilatkozatban szólították fel a lakosságot, hogy tartsák be az egészségügyi óvintézkedéseket. A csaknem 9 millió lakosú Ausztriában eddig 181 642 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1608-an hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 107 875.

Séta BécsbenForrás: AFP/Georg Hochmuth

Olaszországban az aktív fertőzöttek száma meghaladja a lakosság egy százalékát

Egy nap alatt 636 beteg halt meg, és hatszázezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma Olaszországban, ami a lakosság több mint egy százalékának felel meg a római egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint.

Az elmúlt 24 órában 636 beteg halt meg a korábbi 623 és a két napja mért 580 után. A halottak napi száma március 24-én volt a legmagasabb, akkor 24 óra alatt 969-en vesztették életüket.
Az olaszországi halottak száma elérte a 43 589-t. Az újonnan szűrt fertőzöttek száma 37 978 volt az egy nappal ezelőtti kevesebb mint 33 ezer után. Több mint 234 ezer tesztelést végeztek, a tesztek és az ezeken szűrt betegek aránya a korábbi tizennégyről tizenhat százalékra emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 635 ezret, vagyis meghaladta a hatvan milliós lakosság egy százalékát. A Gimbe egészségügyi kutatóintézet szerint az egy százalékos küszöb túllépésével "a járványhelyzet ellenőrizhetetlenné" vált. Kórházban majdnem 30 ezer beteget kezelnek, intenzív osztályon 3170-en vannak. Gyógyultakat és halottakat is számolva a fertőzöttek száma 1 066 401.
A legtöbb új beteget továbbra is Lombardiában szűrték, egy nap alatt több mint kilencezret, második Piemonte volt 4787 és Campania 4065 új beteggel.

Olaszország területét november 6-tól különböző színű térségekre osztották fel a járványhelyzet súlyosságától függően. Vörös, vagyis kiemelten járványveszélyes területnek számít Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta, Alto Adige, Calabria tartomány és Bolzano térsége. A közepes, narancssárga osztályba Liguria, Abruzzo, Umbria, Toszkána, Basilicata, Puglia, Szicília tartozik. Sárga plusz besorolást kapott Friuli Venezia Giulia, Veneto és Emilia Romagna. Az ország többi része sárgának számít, zöld terület jelenleg nincsen, mivel egyik régió sem mentes a járványveszélytől. Friuli Venezia Giulia, Veneto és Emilia Romagna tartományok területén éppen csütörtökön jelentettek be újabb szigorításokat.

Milánóban a Dóm téren rögtönzött demonstrációt tartottak a város kereskedői a korlátozások ellen tüntetve. A város, egész Lombardia tartománnyal, vörös övezetbe tartozik, vagyis kizárólag az élelmiszerüzletek és más alapvető cikkeket áruló boltok tarthatnak nyitva. A kijárási tilalmat is megszegő üzlettulajdonosok azonnali segítséget sürgettek "a nép által eltartott" kormánytól.
A belügyminisztérium adatai szerint október harmadik hetétől már több mint négyszáz utcai demonstrációt tartottak az egész országban a kormány-intézkedésekkel szemben.

Domenico Arcuri járványbiztos sajtókonferencián hangoztatta, hogy a szigorításokkal sikerült befagyasztani a járványgörbét, amely nem emelkedett jelentősen. Hozzátette, hogy a helyzet ennek ellenére kritikus a betegek magas száma miatt. Úgynevezett járványhotelek felállítását jelentette be a nem súlyos, jelenleg házi karanténban levő betegek számára.

Római életképForrás: AFP/Tiziana Fabi

Szlovénia meghosszabbította a járvány megfékezését célzó intézkedéseket

A szlovén kormány csütörtökön két héttel meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló intézkedéseket, valamint további szigorításokat vezetett be. Tomaz Gantar egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: az október közepén bevezetett korlátozások csak részben bizonyultak hatékonynak. Úgy vélte: bármilyen enyhítés ismét hatványozott (exponenciális) növekedéshez vezetne.

A kormány ezért úgy döntött, hogy további két héttel meghosszabbítja az érvényben lévő korlátozásokat, és újakat is bevezet. Marad az éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt. Továbbra is zárva maradnak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik.

Új intézkedésként említette, hogy péntektől teljes gyülekezési tilalom lép érvénybe, hétfőtől pedig leállítják a közösségi közlekedést. Az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével zárva maradnak az üzletek, és szünetelnek a szolgáltatások. "Meggyőződésem, hogy az új intézkedések nélkül nem beszélhetünk a normális élet visszatéréséről" - húzta alá a tárcavezető.

Ales Hojs belügyminiszter jelezte: a jövő héttől szigorítanak a határátlépési feltételeken is. Ezt azzal magyarázta, hogy jelenleg is sok szlovén állampolgár "nyaral" Horvátországban, vagy családlátogatásra utazik valamelyik nyugat-balkáni országba, mert akik 48 óránál nem hosszabb időre hagyják el az országot, elkerülheti a karantént. Ezt az időt most lerövidítik - mondta.

A kabinet által szerdán közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 1925-tel 50 870-re nőtt a fertőzöttek száma. Rekordszámú, 41 beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 686-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1210-en vannak kórházban, közülük 193-at ápolnak intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt egy nap alatt rekordszámú, 3082 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte az 75 922-őt. Az elmúlt napon újabb 32 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 925-ra emelkedett. Kórházban 1598 beteget ápolnak, közülük 178-an vannak lélegeztetőgépen.

Ljubljanában egy nő sétál el a tüntetések miatt őrt álló rendőrök előttForrás: AFP/Jure Makovec

Lassult a járvány terjedése Csehországban

Az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtök reggel közölt kimutatások szerint az elmúlt 24 órában 8925 újabb koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami nagyjából azonos a keddi adattal, de hétezerrel kevesebb, mint egy hete volt, amikor az új fertőződések száma rekordmagasra emelkedett.

A reprodukciós szám, amely azt mutatja, hogy egy betegtől hányan fertőződtek meg, szerdán 0,8-ra csökkent. Andrej Babis kormányfő október közepén azt mondta, ha a reprodukciós szám az akkori 1,5-ről 0,8-ra csökken, a hatóságok mérlegelni fogják az óvintézkedések fokozatos lazítását. "Bár a tendencia pozitív, egyelőre szükség van az óvintézkedések fenntartására" - vélte Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének (ÚZIS) igazgatója.

Csehországban eddig 147 994 igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A halálos áldozatok száma a Covid-19 járvány márciusi kezdete óta 5570-re emelkedett. Szerdán 108-an haltak meg, de ez a szám a későbbi pontosítás után rendszerint megemelkedik. Csak novemberben több mint kétezren haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta új koronavírusos betegség következtében. A napi halálozási csúcs november 3-án volt, 247 halottal.

Jan Blatny egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy a statisztikai adatok szerint Csehország nagy valószínűséggel túl van a járvány tetőzésén. Ugyanakkor a kórházban kezeltek száma még egy ideig magas marad. A minisztériumi statisztikából kiderül, hogy szerdán 7890 embert kezeltek a kórházakban, közülük 1133 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok.

Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke szerda este a közszolgálati televízióban azt mondta, hogy a kórházak nagy nyomás alatt vannak, de egyelőre jól bírják a terhelést, és súlyosabb problémák nincsenek. Arról is beszélt, hogy hatóságok megállapodtak a gyógyfürdőket üzemeltető cégekkel, hogy szükség esetén azok szállodai kapacitásait is kihasználnák a betegek elhelyezésére. Hamácek reméli, hogy erre nem lesz szükség. Közölte, hogy a két újonnan felállított tábori kórház - Prágában és Brünnben - már üzemképes, és hogy külföldről már mintegy kéttucatnyi katonaorvos érkezett Csehországba, akik azonnal bekapcsolódtak a munkába. Többségük a prágai katonai kórházban dolgozik.

Művészeti előadás PrágábanForrás: AFP/Michal Cizek

A 10,69 milliós lakosságú Csehországban november 20-ig szükségállapot van érvényben, nagymértékben korlátozzák a szabad mozgást és a kereskedelmet, éjjel pedig kijárási tilalom van érvényben. Hamácek valószínűsítette, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a szükségállapot meghosszabbítására.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek