Összeomlás szélén Srí Lanka turizmusa

Sem a világ, sem Srí Lanka nem heverte még ki azt az iszonyatos terrortámadást, ami húsvétkor sújtotta a szigetországot. A Reuters most arról ír, a turizmus is szinte összeomlott ezt követően, az emberek érthetően félnek oda utazni, ahol szállodákat és templomokat is felrobbantottak öngyilkos merénylők 253 életet kioltva.

A hírügynökség idézi az ország turisztikai szervezetét, ami szerint a fővárosba, Colombóba 50 százalékkal kevesebb turista érkezése várható a következő két hónapban. A fővároson kívüli területeken mérsékeltebb, de szintén jelentős, 30 százalékos lehet a visszaesés.

A SriLankan Airlines légitársaság is bezuhanást tapasztal: a múlt héten 10 százalékkal nőtt a lemondások száma, és ez Vipula Gunatilleka vezérigazgató szerint tovább csökken majd. A helyzet annyira súlyos, hogy az ország gazdasága is veszélybe kerülhet, akár nemzetközi pénzügyi segítségre is szorulhat Srí Lanka.

Rendőri erők egy Srí Lanka-i templom előtt a 2019. április 21-i támadássorozat után.Forrás: NurPhoto/Nicky Woo/NurPhoto/Nicky Woo

Pedig év elején még 2,5 millió látogatóra számítottak 2019-ben. Most azonban már annak is örülni fognak, ha 2 millió turista érkezik Srí Lankára idén. Sok múlhat a hadseregen, ami ha képes szavatolni a közbiztonságot, akkor visszatérhet idővel a turisták bizalma.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek