Névtelen telefonáló jelentett három bombát a moszkvai metróban

Névtelen bombafenyegetés miatt hétfőn át kellett vizsgálni a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját - közölte kedden az Interfax hírügynökség jól informált forrásra hivatkozva.

Az ismeretlen telefonáló hétfő reggel bejelentette, hogy három állomáson pokolgépet rejtettek el. Emiatt a rendvédelmi szervek mintegy félezer munkatársának gyakorlatilag a földalatti vasúthálózat összes megállóját ellenőriznie kellett. Robbanószerkezetet nem találtak.

A moszkvai metró egyik állomásaForrás: selswsk20/Pixabay

Hétfőn sajtóértesülések szerint Moszkvában bombafenyegetés érte az osztankinói tévétornyot és az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) sabolovkai stúdióját is. Szintén fenyegető üzenet kapott a Rosszija rádió Veszélyes eszközre egyetlen helyszínen sem bukkantak.

Februárban az Interfax szerint a biztonsági szervekhez több mint 800 hamis fenyegetés futott be Moszkvában. Egyedül február 5-én mintegy 700 objektumot kellett átkutatni, ami miatt 165 ezer embert evakuáltak. A TASZSZ azt jelentette, hogy 21-én és 22-én több mint 700 bankfiókban, 20 üzletben és bevásárlóközpontban, valamint 14 iskolában és bevásárlóközpontban helyeztek kilátásba robbantást.
2017-ben Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések idén januárban újrakezdődtek.

Az RBK gazdasági napilap február végén úgy értesült, hogy amíg két évvel ezelőtt a fenyegetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenet formájában érkeztek, addig idén a bűnözők e-mailt részesítették előnyben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek