Nagy erejű földrengéssel jelentkezett a Kilauea vulkán

Nagy erejű kitörés rázta meg a Hawaii-szigetek legnagyobbján, Big Island-en tomboló Kilauea vulkánt, füstfelhőket küldve 9 ezer méter magasba - közölte az amerikai földtani megfigyelő központ (USGS) csütörtökön. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy húzódjanak biztonságos helyre.

Megfigyelők szerint a gőz hajtotta kitörés olyannyira erős volt, hogy a tűzhányó várhatóan beteríti Hawaii Nagy Szigetét füsttel és hamuval.

A Kilauea két hete kezdett aktív lenni, ez idő alatt tucatnál is több lávahasadék nyílt a vulkánon, és folyamatos volt a lávaömlés. A csütörtöki nagy erejű kitöréssel újabb hasadékok nyíltak a tűzhányón.
A kitörést megelőző lávaáramlás 37 épületet pusztított el, és mintegy 2000 embert kényszerített menekülésre.

Az utakra már kihelyezték a földrengés okozta károkra figyelmeztető táblákatForrás: AFP/2018 Getty Images/Mario Tama

A kitörés azonban nem érte váratlanul Hawaii-t, ugyanis szakértők már egy hete figyelmeztettek rá. Az USGS akkor kifejtette: a láva lecsuroghat a talajvízszint alá, fokozatosan gőzt generálva, ami a csúcskitöréshez vezethet. Az előrejelzés szerint ha a kitörés ebben a formában következik be, az ahhoz vezethet, hogy a tűzhányó a csúcskráteréből akár 1,8 méter átmérőjű, több tonnás kőtömböket is kilövellhet, a felszálló hamu pedig akár egy 32 kilométeres körzetet is beboríthat.

A csúcskitörés - amelyhez hasonló utoljára 1924-ben történt - hamu-, gőz- és kéndioxid-kibocsátással járhat együtt. A Reuters hírügynökség egy tudósítója a vulkántól 40 kilométerre fekvő Pahoából azt közölte, hogy a levegőnek kénes szaga volt. Az 1924-es kitörés egy halálos áldozatot követelt, és nyomában a kráter 17 napon át lövellt köveket, hamut és port a levegőbe.

A hawaii hatóságok a csütörtöki kitörést követően sürgették az érintett lakosságot, hogy mielőbb húzódjon biztonságos helyre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek