Elhagyta Budapestet az utolsó Malév Boeing is

Nem sokkal fél 11 előtt felszállt a Liszt Ferenc repülőtérről, majd Szlovákia felé elhagyta a magyar légteret a Malév utolsó Budapesten maradt Boeing 737-ese is.

A flightradar24.com adatai szerint a HA-LOB lajstromjelű gép felszállás után az eddigiektől eltérően nem húzott át a felszállást követően a repülőtér fölött.

Fotó: Budapest Airport

A lajstromjele után csak Lóbélának becézett gép az első Next Generation Boeing volt a Malév flottájában, most, típustársai közül - ez a repülő hagyta el utolsóként a Liszt Ferenc repülőteret. A Malévnak még egy gépe van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Bombardier Q400-as javításra vár.

A felszámolás alatt álló Malév február 3-án állt le, és az első lízingelt repülőgép már az nap este 10 óra után landolt az írországi Shannon repülőterén, az amerikai International Lease Finance Corp. (ILFC) központjában. A HA-LOU lajstromjelű, a flottában egyedülálló, Oneworld festéssel rendelkező repülőgép pilótája az úgynevezett közelkörzeti légiirányítónak a bejelentkezést követően azt mondta: "indul a fekete sereg". Még aznap, február 3-án további hét Malév repülőgépet adtak vissza az ILFC-nek.

A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgép bérletére. Most ezek repültek vissza az ILFC-hez.

A Cégközlönyben kedden jelent meg az a végzés, amely szerint a Fővárosi Bíróság elrendelte a Malév Zrt. felszámolását.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek