A vadonban már kihalt gazelláknak születtek kisgidái az Állatkertben

A gorilláknál és az orangutánoknál is ritkább, fenyegetettebb állatok, mhorr gazellák szaporodtak nemrégiben a Budapesti Állatkertben - adja hírül a cég közleménye. Ezek a patások a természetben már kihaltak, az állatkerteknek köszönhetően léteznek még egyáltalán. A városligeti intézmény 2007 vége óta foglalkozik a tartásukkal, 2009 óta pedig rendszeresen szaporítják is őket. A most bemutatott két gida november elején, két különböző anyától született, mindössze két nap eltéréssel. A fiatalok mellett egyébként a világ jelenlegi legidősebb mhorr gazellája is a Budapesti Állatkert lakója.

Forrás: Bagosi Zoltan

A Budapesti Állatkertben ma mutatták be a nagyközönségnek a legifjabb mhorr gazellákat (Gazella dama mhorr). A két különböző anyától született két gida november 1-én, illetve 3-án látta meg a napvilágot. Most még mindkét jövevény a Szavannaház egy-egy elkülönített istállójában, „szülőszobájában" tartózkodik, természetesen mindegyikük anyjával együtt. A jövő héten viszont a tervek szerint összeengedik őket a csapat többi tagjával. Az egyik „szülőszobát" és lakóit üvegablakon át a nagyközönség már most is láthatja.

A kicsikről azt már lehet tudni, hogy egy nőstény és egy hím van közöttük, ám nevet eddig még nem kaptak. Mindkét anyaállat 2017-ben érkezett Budapestre, egyikük Frankfurtból, a másik pedig a Madridi Állatkertből. Az apa viszont már több mint egy évtizede él Budapesten.

Forrás: Bagosi Zoltan

A mhorr gazellák szaporításának igen nagy a természetvédelmi jelentősége. Ezek a kecses patások ugyanis a vadonból már teljesen kipusztultak. Eredeti élőhelyükön, Északnyugat-Afrikában az utolsó vadon élő példányokat az 1960-as, '70-es években figyelték meg, ám azóta egyet sem láttak, eltekintve azoktól az állatkerti születésű egyedektől, amelyeket az elmúlt öt évben engedtek szabadon Nyugat-Szaharában egy visszatelepítési program részeként. Mindez azt is jelenti, hogy az állatkertek nélkül a mhorr gazella már teljesen kipusztult volna.

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) tenyészprogramot tart fenn a mhorr gazella természetvédelmi célú, összehangolt állatkerti szaporítása érdekében. Jelenleg mintegy két tucat európai állatkert vesz részt a programban. A Budapesti Állatkert e tenyészprogram keretében 2007 vége óta foglalkozik ezekkel a patásokkal. Az első gida 2009. április 6-án született meg, és azóta számos alkalommal sikerült szaporítani a mhorr gazellákat. A fiatalok nagy részénél azonban cumisüveges táplálással kellett besegíteniük a gondozóknak. A mostani két gida esetében ilyen beavatkozásra nem volt szükség, az anyaállatok minden nehézség nélkül, rendesen gondozzák és táplálják az utódokat. A Budapesten korábban született állatok felnövekedésük után más, ugyancsak az európai tenyészprogramban részt vevő állatkertekbe, többek között Franciaországba, Olaszországba, Spanyolországba és Ausztriába kerültek.

Forrás: Bagosi Zoltan

A városligeti intézményben – a most született gidákkal együtt – összesen hét mhorr gazella él. A két gida, a két anya és az apaállat mellett további két felnőtt nőstény is van, akik közül az egyik történetesen a legidősebb a világ összes mhorr gazellája közül. Az Evita nevű állat ugyanis 2001. április 27-én született a Berlini Állatparkban, vagyis most tavasszal lesz 19 éves. Jelenleg nincs olyan mhorr gazella a világon, aki idősebb lenne nála, sőt, a valaha élt legidősebb ilyen gazella – egy Separada nevű nőstény – is 19 éves és négy hónapos korában pusztult el, vagyis Evita az abszolút rekordtól sincs már nagyon messze. A vadon élő példányok – amikor még léteztek – 10-12 évnél tovább nemigen éltek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek