Albínó tigrispiton és egy szervál is érkezett a szerb állatkertbe

    A hüllők, a macskafélék és a patások háza táján is új lakók várják a látogatókat a Palicsi Állatkertben, amely tavasszal 9.00 és 16.00 óra között tart nyitva. 

    Egy albínó tigrispiton az egyik új lakóForrás: Shutterstock / Készítette: Kuznetsov Alexey

    A legkülönlegesebb jövevény a 3,5 méter hosszú, 30 kg testsúlyú albínó tigrispiton, de érkezett nála kicsit barátságosabb lakó is. Többek között például egy szervállal is gazdagodott az állatkert polulációja - ő a belgrádi állatkertből költözött a vajdasági kifutóba. Ennek az Afrika középső és déli területén őshonos macskafélének az egyik érdekes vonása, hogy zsákmánya elejtéséért akár három méter magasra is fel tud ugrani. Tud fára mászni és úszni is, de ezen képességeit ritkán használja.

    A még kissé szégyenlős a szervál már várja a látogatókatForrás: Facebook / Zoo Palić

    A látogatók újszülött állatokkal is találkozhatnak: az antilopoknál több, virgonc kiscsikó is világra jött és hamarosan érkeznek a tarajos sül bébik is. Persze ne feledkezzünk meg az októberben született oroszlánkislányról, Kiaráról sem, akinek gondozói nemrég egy rövid videót is közzé tettek a cseperedő nagymacskáról.

    Aki ezen a héten érkezik a szerb-magyar határ közelében található állatkertbe, az gyerekeknek szóló előadásokat, érdekes bemutatókat és ismeretterjesztő kiállításokat is láthat, tudtuk meg a szabadkai székházú Pannon RTV tudósításából.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!