Megvan a 2019-es év kétéltűje!

A foltos szalamandrát választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az év kétéltűjének 2019-ben – közölte az egyesület.

Szürke pocak, fényes, fekete hát, világos vagy sötétbarna foltok: érdekes „öltözékükkel” hívják fel magukra a figyelmet a foltos szalamandrák, akik hazánk legnagyobb és leglátványosabb farkos kétéltűi. A Börzsöny és a Mátra erdőségeiben a kiadós esőzések után a legszerencsésebbek nappal is találkozhatnak is velük, de általában csak éjszaka bújnak elő – tudtuk meg a mme.hu közleményéből.

A foltos szalamandrák gyakran az avarban rejtőzködnekForrás: MME / Készítette: Halpern Bálint

 

Napjainkban a foltos szalamandrára számos veszély leselkedik, ezért döntött úgy az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, hogy a fajt 2019-ben az Év kétéltűjének választja.

Közvetlenül veszélyezteti a lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta, friss vizű források, lassú folyású patakok, csermelyek számának fogyatkozása. Élőhelyeinek egyre szárazabbá válása jelentősen csökkenti a szalamandrák fennmaradásának esélyeit.

Az állat régen az emberek pusztításának volt kitéve, ugyanis félelmetkeltő, babonás mendemondák terjedtek el róla. Sokáig hittek az állat halálosan mérgező mivoltában és mágikus tűzoltó képességében is. Igaz, hogy bőrének váladéka az ember nyálkahártyájával érintkezve irritatív hatású, de a szalamandra valós képességei távol állnak a mesék világától. 

Foltos szalamandraForrás: MME / Készítette: Halpern Bálint

Hazánkban a foltos szalamandrák a középhegységi jellegű, hűvös klímájú erdőállományokban és a lárvanevelésre alkalmas vízterek közelében fordulnak elő. Bár a szalamandra hegyvidékeink magasabb régióiban a leggyakoribb, dombvidékeken és hegylábi területeken is előfordul. Hazai populációi szigetszerűen fordulnak elő és nagy genetikai változatosságot mutatnak. Legnagyobb állományai az Északi-középhegységben találhatóak, a Börzsönytől a Zemplénig 200-300 méteres tengerszinttől felfelé. A Dunántúlon szűkebb az elterjedése, a nyugati határszélen előfordul az Őrségben, valamint a Soproni- és a Kőszegi-hegységben.

Kicsiny maradványpopulációi élnek a Visegrádi- és a Budai-hegységben is. Külön érdekesség, hogy az egyik élőhely Budapest közigazgatási határán belül található. Közép-Európa hegyvidékein a foltos szalamandra körülbelül 1000 méterig, Dél-Európa egyes részein 2000 méterig hatol fel.

A foltos szalamandra Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek