Ritka ragadozó madarak telelnek a Kis-Sárréten

Két ritka ragadozó madár, egy fekete sas és egy vándorsólyom tölti évek óta a telet Kis-Sárrét részterületén. A napokban mindketten megérkeztek északi költőhelyeikről - tudtuk meg a Körös-Maros Nemzeti Park közleményéből.

Fekete sasForrás: wikipédia / Készítette: I, Kaippally

A fekete sasok költőterülete Lengyelország keleti részétől egészen az Amúrig terjed. Magyarországra mindössze néhány példány jár telelni, jellemzően a vizes élőhelyekre. Az egyik ilyen telelőhely a Biharugrai-halastavak környéke, ahová már jó néhány éve visszatér egy fekete sas. Idén is menetrendszerűen, október közepén érkezett meg. Azóta rendszeresen lehet látni az Ugrai-rét és az Ugrai-halastavak környékén. Életmódját nehéz nyomon követni, sokszor fedettebb helyekre is bemegy zsákmányolni és gyakran fogyaszt a rétisasok által elhagyott dögöket.

Másik rendszeres téli vendég, a vándorsólyom szintén október közepén érkezett meg. Ez a madár már legalább tíz éve tölti itt a telet, mindig ugyanazokat a területeket járja be és ugyanazokat a fákat használja éjszakázóhelyül. Gyakran megfigyelhető, ahogyan a nádasokba behúzó nagy seregélycsapatokra vadászik. A nemzeti park munkatársai több alkalommal látták, amint lecsapott a halastavakban nagyobb számban táplálkozó madarakra, melyek közül legtöbbször dankasirályokat próbált zsákmányolni.

VándorsólyomForrás: Wikipédia / Készítette: Carlos Delgado

Telente néhány másik, kóborló fekete sas és vándorsólyom is megjelenik a térségben, de azok csak rövid időt töltenek itt, aztán továbbállnak. Ez a két madár azonban minden télen kitart nálunk, és csak márciusban kelnek útra északi költőhelyeik felé.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek