A Szegedi Vadaspark már az októberi rendezvényeire készül

Az állatok védelméről tudhatnak meg többet, és részt vehetnek egy mókás Halloween estén is, ha októberben ellátogatnak a Szegedi Vadasparkba. A rendezvényre főleg az iskolás és óvodás csoportokat várják, ugyanis ez a korosztály nagyon sok új érdekességet hallhat majd a Vadaspark lakóiról és a felelősségtudatos állatgondozásról.

Pingvinekkel barátkozó gyerekek a VadasparkbanForrás: Szegedi Vadaspark

Október 4-én és 7-én az állatok világnapját ünneplik majd a Vadasparkban. 4-én 9 és 14 óra között játékos állomásokkal várják a gyerekeket, akik amellett, hogy újdonságokat tanulhatnak az élővilágról, a felelős állattartásról is hallhatnak - a tudásukat pedig akár otthon, házi kedvencüknél is alkalmazhatják. Október 7-én 10 és 16 óra között a felnőttek, családok és bárki részt vehet a Vadaspark rendezvényén - ezen a napon is kihelyezett állomásokon tudhatnak meg többet az állatvédelemről és az állatok igényeiről. Szintén ezen a napon egy szülői értekezlet is lesz 13 órakor, ezt az örökbefogadóknak tartják. Az úgynevezett fogadóórán a munkatársak elkísérik a "szülőket" kedvenceikhez, mesélnek az elmúlt év történéseiről és az adott állat jellegzetes szokásairól is.

Halloween buli is lesz októberben

A hónap végén, október 31-én 17 és 21 óra között a boszorkányok, vámpírok és egyéb félelmet nem ismerő természetfeletti lények bukkannak majd fel az éjszakában az állatok között. A látogatóknak bájitalokat kevernek a boszorkány-konyhában, vagyis az Elefánt-házban ahol az indiai hitvilágba illő történeteket is hallhatnak. Megtudhatják, hogy milyen állatként születnek majd újjá, lelkük vándorlása során. A titokzatos estéről egyelőre csak ennyit árultak el az állatkert munkatársai, de azt ígérték hamarosan néhány további meglepetésre is fény derül.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek