Három új arcocska figyel a muflonok kifutójában Budakeszin

Az április épphogy csak átlépte a Budakeszi Vadaspark küszöbét, de a muflonok kifutóján máris megjelent három kíváncsi csöppség. A muflonok násza október és december közé esik, az átlagosan 21 hetes vemhességet követően pedig március és május között érkeznek meg a kicsinyek. A muflonbárányok kicsit félénkek, de mosolygósak, s társaikhoz hasonlóan egységesen szürkés-halványbarna bundát viselnek.

A tavaszi balzsamos levegő mindenkire jótékony hatással van, így nem csoda, hogy a kisállatok is előszeretettel bújnak ki édesanyjuk hasából, hogy utána a Budakeszi Vadaspark gondozói és a látogatók szeme láttára tegyék meg első, bátortalan lépéseiket.

Forrás: Budakeszi Vadaspark / Zachán Viktor

A muflonok egyébként talán a legéletrevalóbb utódok, hiszen nagyon hamar lábra állnak, születésük után már 10-30 perccel szopnak, sőt 2-3 órával később már a nyájjal tartanak és csak a „betevő falatért" keresik fel az anyajuhokat. A muflonbárányok az első két hónapban csak tejet fogyasztanak, majd fokozatosan áttérnek a felnőtt muflonokra jellemző vegetáriánus étrendre, amit cserjék, lágyszárúak, gombák, és termések alkotnak.

Forrás: Budakeszi Vadaspark / Zachán Viktor

A kamaszodás nehéz időszaka 4-5 hónap után köszönt be, aminek leglátványosabb ismertetőjele a testtömeg hirtelen és jelentős megnövekedése: egyéves korukra a muflonbárányok megtízszerezik születési súlyukat! A fiatal muflonjerkék és kosok másfél éves korukban érik el az ivarérettséget.

Forrás: Budakeszi Vadaspark / Zachán Viktor

A muflonok szociális állatok, vagyis kifejezetten kedvelik a társaságot, ráadásul nagyon gondoskodó lénynek számítanak: az anyajuh nemcsak saját bárányát, de a csoporthoz tartozó összes kicsit sajátjaként védelmezi. Az utódok és az anyaállatok egyébként hangról és egymás jellegzetes illatáról ismerik fel egymást.

Ha mostanában nem jár arra, a Korzika és Szardínia szigetéről származó muflonokról még több érdekességet láthat, a Budakeszi Vadaspark YouTube-csatornáján található „A hét állata" videóban.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek