Horribilis összegért kelt el a dzseki, ami megjárta a Holdat is!

Rekord idő alatt és rekord áron, 1,08 milliárd forintért (82 772 500 dollár) talált új gazdára az a híres űrhajós dzseki, amit a Sotheby's bogyájtott aukcióra. A licit végeredménye azért ennyire kiemelkedő, mivel amerikai űrrepüléshez kapcsolódó tárgyért korábban árverésen soha nem fizettek ekkora összeget.

A dzsekit korábban a Sotheby New York-i aukciósházában állították kiForrás: AFP/Timothy A. Clary

A dzsekit az az Edwin Eugene "Buzz" Aldrin viselte, aki Neil Armstrong mellett az első sikeres Holdra szállást végrehajtó Apollo 11 legénységének a tagja volt. A ruhadarabot, melynek a bal mellső oldalán olvasható az asztronauta neve (E. Aldrin), illetve az űrexpedíció emblémája, a vállán pedig az amerikai zászló látható, egy nevének elhallgatását kérő, telefonon licitáló személy vásárolta meg. Az ügyelt lebonyolítása nem tartott tovább 10 percnél - más licitálóknak szinte esélye sem volt elcsípni a relikviát. 

Amint az AFP által közölt fotók információs szövegeiben is olvasható, a ruhadarab egy beta nevű tűzálló anyagból készült, amelyet azután kezdtek használni a NASA-nál, hogy az Apollo 1 fedélzetén 1967-ben hárman életüket vesztették.

Aldrin és Neil Armstrong az első űrhajósok voltak, akik 1969. július 20-án a Hold felszínére léptek. Edwin Eugene "Buzz" Aldrin ma 92 esztendős, az ő tiszteletére kapta nevét a Toy Story animációs mozisikerben az űrhajós játékfigura, Buzz Lightyear. Armstrong 2012-ben elhunyt - írták a Szoljon.hu oldalán.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek