Egy kalkulátor megmutatja, melyik közlekedési alternatíva a "legtisztább"

    A The Guardian brit napilap nemrég közétett egy cikket, amelyben a britek egyre ökotudatosabb utazási szokásairól írt. A cikk szerint a környezetvédelem érdekében a britek hajlandóak változtatni utazási szokásaikon, ezt pedig az alábbi adatokkal magyarázza, illetve támasztja alá.

    Forrás: ponsulak/shutterstock

    A legfrissebb felmérések szerint az Egyesült Királyságban az üvegházhatású gázkibocsátás legnagyobb részét (27%) a közlekedés adja. Ezen belül is az autóközlekedés annak 90 %-át, szembeállítva ezzel az elektromos vonatok környezettszennyező hatását, amely a legkisebb kárt okozza. A brit vasúttársaság friss felmérése szerint a britek 70 %-a azonnali beavatkozást szeretne és hajlandó változtatni szokásain. Ehhez viszont a legnagyobb akadály ennek mikéntje, hiszen míg 35 % azt nyilatkozta, a különféle alkalmazások segítenek nekik ebben, 65 % nem tudja, mi módon változtathatna. 

    Ehhez a cikk felsorol néhány segédletet, hogyan is tudnánk ökológiai szempontból a legkevesebb kárral járó közlekedési eszközt használni. Ilyen, például az a kalkulátor, amely az Ecopassenger nevet viseli és rendkívül egyszerűen működik. 

    Amikor választhatunk a különböző közlekedési eszközök közül, akkor a kalkulátor megmutatja, melyik a legkevésbé környezetszennyező. Csak be kell írni a célt, az indulás helyét (sajnos csak vasútállomásonként szedi szét Budapestet), és az időpontot (ez utóbbi kettő általában alapértelmezett az okostelefonokon), majd a START REQUEST gombot megnyomva összehasonlítást ad a vonattal, autóval és repülővel történő utazás gáz-, és mérgező anyag kibocsátásairól. 

    Forrás: ecopassenger.org

    Ha elindult a keresés, akkor részletes képet kaphatunk arról, hogy az adott utazás mennyi mérget juttat a levegőbe: a mi esetünkben Budapest-Keleti pályaudvartól Budaörsig. Az összehasonlításból láthatjuk, hogy az elektromos működtetésű vasút mennyivel kevesebb károsanyagot termel. 

    Forrás: ecopassenger.org

    A másik, ami elősegíti a vasút megkedvelését és ezáltal a környezettudatosabb utazást, a Trainline applikációjának BusyBot funkciója, amely az adott vonaton megmutatja, merre vannak a kevésbé zsúfolt helyek, hol nincs nyitva ablak, illetve hol van még üres hely. 

    A brit kormány 2015 és 2020 között 1,5 milliárd fontot fektet az elektromos járműpark korszerűsítésébe, amelybe az elektromos rollerek is beletartoznak. Ezekkel az intézkedésekkel akarják visszaszorítani a gépkocsival való közlekedést.

    A vasútvonalak fejlesztése, átalakítása és a különböző, utazást segítő kalkulátorok, applikációk segítségével sok brit döntene úgy hogy autóját otthon hagyja, derül ki a felmérésből. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!