Az 500 km/órát karcolja az új elektromos gép sebessége

Az eddigieknél erősebb elektromos meghajtású sport-és műrepülőt rak össze a brit Rolls-Royce. A hajtóműgyártó olyan nulla károsanyag kibocsátással üzemelő, légcsavaros repülőt tervez, amelynek végsebessége túllépheti a 480 km/órás sebességet, írja az AIRportal.hu.

A tervek szerint 2020-ban már kipróbálhatják az új gépet, melyen jelenleg a délnyugat-angliai Gloucestershire reptér egyik hangárjában dolgoznak a mérnökök. Az igazi újítást az akkumulátor jelenti, ezek ugyanis általában túl nagy és nehéz szerkezetek, viszonylag alacsony kapacitással.

Forrás: www.rolls-royce.com

A Rolls-Royce ehhez képest most kifejlesztett egy olyan hatezer cellából álló szerkezetet, amely könnyű, és jól viseli a repülés közben bekövetkező hőmérsékletváltozásokat is. Az akkumulátort úgy méretezték, hogy meg tudja tenni a London-Párizs utat, repülés közben pedig a gépen elhelyezett szenzorok gyűjtik majd az adatokat. Az utolsó probléma, amit meg kell oldani, az üzemelés közbeni hűtés kérdése.

A Rolls-Royce a német Siemensszel és az Airbusszal közösen dolgozik az E-Fan X nevű projekten, ennek célja a kereskedelmi utasszállítókon is használható elektromos hajtómű kifejlesztése. Tesztpadként az Airbus nemrég vásárolt meg egy ARJ-100-as típusú regionális gépet, amelynek jobb belső, 3-as számú hajtóművét cserélik le az elektromos erőforrásra. Ha minden jól megy, akkor az E-Fan X végleges változatából 4-8 darab lesz képes hagyományos erőforrások segítsége nélkül a levegőbe emelni egy ARJ-100-ashoz hasonló méretű regionális repülőgépet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek