Varázslatos fényfestéssel töltik meg az egykori párizsi vasöntödét

Hatalmas vászonokká alakulnak Párizs egyik régi vasöntödéjének szürke falai, amelyen a látogatók 360 fokban kivetített művészeti alkotásokat csodálhatnak meg. Sosem látott méretben kelnek életre Klimt, Schiele, Picasso, Chagall és sok más művész festményei.

Forrás: Párizsi Idegenforgalmi Hivatal

Épp tegnap írtunk arról, hogy Franciország azon műemlékeinek és köztereinek felújítására, amelyekre már nem jut pénz a központi költségvetésből, bevezették a bárki által megvásárolható műemlékvédelmi lottót. Most pedig itt a hír, hogy a művészetet úgy vinnék közelebb a múzeumokat egyébként nem vagy csak ritkán látogató emberekhez, hogy a leghíresebb festők műveit felnagyítva egy régi gyárépület falaira vetítik.

Így aztán április 13-án meg is nyitják a párizsi digitális művészet első központját, az Atelier des Lumières-t. Az egykori öntöde a város 11. kerületében, a Bastille és a Nation metróállomások között található. A monumentális multimédiás bemutatókat, melyek szinte kitapétázzák a helység 10 méteres falait, oszlopait és 3300 négyzetméteres padlóját, mintegy 120 projektorral és egy speciálisan adaptált hangrendszerrel érik el.

Forrás: Párizsi Idegenforgalmi Hivatal

Az Atelier des Lumières hasonló lesz a Provence-i Baux-de-Provence-ban található Carrières de Lumières-hez, mely 2012-ben nyílt meg és digitális kiállításai évente több mint 600 000 látogatót vonzanak. Az első digitális kiállítás Klimt aranykorszakát, azon belül is a festő legnépszerűbb művét, A csókot állítja a középpontba - írja oldalán a Francia Idegenforgalmi Hivatal. Érdemes belenézni az alábbi rövid videóba elképesztő látványt és hangulatot ígérnek ebbe a párizsi vasöntödébe.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek