Jenő új, még zöldebb helyszínre kanyarintotta a Szelaví fesztivált

Ott jártunk Pilisborosjenőn a második Szelaví Fesztivál sajtótájékoztatóján, így saját füllel hallottuk milyen csodás helyre várják idén azokat a látogatókat, akik lazán, fűben táncolva, plédeken fekve, friss levegőn és műanyag poharak kupacai nélkül szeretnek fesztiválozni. Adunk egy kis ízelítőt az elhangzott programokból. 

A természet és művészet szeretetét hirdető Szeláví! Fesztivál ebben az évben a gyereknapi hétvégén vár majd ránk Pilisborosjenő határában. A tavaly útnak indult kisfesztivál új helyszínen rendezkedik be május 27. és 29. között, méghozzá nem is akármilyen környéken, hanem az Egri vár másolatának lábánál.

Forrás: Kelemen Gergő Photography

Ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, egyvalami azonban nem változik meg, az, hogy a feszt továbbra is az élet apró örömeire koncentrál - a szemétkupacok nélküli fesztiválozásra, a mezitláb fűben táncolásra, a helyi finomságokra helyezi a hangsúlyt.

Koncertekkel, irodalmi előadásokkal és beszélgetésekkel, gyerekfoglalkozásokkal, valamint workshopokkal és zöld programokkal várnak minden érdeklődőt.

A fesztivál legelső napját a Szeláví! arca, maga Jenő nyitja meg, aki barátaival együtt indítja el a színpadi produkciók sorát. A Feketeügy koncertjét követően az Elefánt zenekarból jól ismert Szendrői Csaba irodalmi egy óráját hallgathatja meg a közönség, ahol a dalszerző-író nem csupán saját könyveit mutatja be, de az Elefánt dalok szövegeit is górcső alá veszi.

A Lépjünk a holdra zenekar tagjai és a Random Tripet képviselő Péterffy Lili zenéltek nekünk a tájékoztatónForrás: Kelemen Gergő Photography

A pénteki nap programjai között találjuk Lovasi András szerzői estjét, amin a három szólólemez (a Bandi a hegyről, a Tűzijáték délben, valamint a legújabb, Grand Hotel Halmahera című lemezek) dalai mellett Kiscsillag és Kispál számok áthangszerelt változatai is felcsendülnek majd. Lovasi és barátai az elmúlt 35 év több száz dala közül válogatnak ezen az estén!

A programokról a pilisborosjenői Mandelbrot pékségben meséltek a szervezők, mely szintén kint lesz a fesztiválon a finomságaivalForrás: Kelemen Gergő Photography

A fesztivál első napját a Hét Hat Club fellépése zárja. A világ minden táján fellépett zenész kollektíva különös egyediséggel vegyíti az erdélyi, szerb, bolgár és macedón zenei tradíciókat a városi jazz szellemiségével. Így ezen a koncerten a Django Reinhardt-féle cigány jazz és a Balkán vad buli hangulata együttesen elevenedik meg az éjszakában. És ez még csak az első nap volt. A teljes, háromnapos zenei programot a szelavifesztival.hu oldalon találjuk meg.

Kijutás és bejutás - Hogyan, mivel, mikor?

Mivel a fesztivált egy természetvédelmi területen rendezik meg, a szervezők lehetőség szerint mindenkit arra kérnek, hogy érkezzenek biciklivel, rollerrel, vagy gyalog. De akik csak kocsival tudják megoldani az odajutást, azokat egy külön parkoló várja majd, ahova előre jegyet is tudnak venni a TIXA oldalán.


A fesztiválhelyszín a faluhatártól 20 percre van gyalog, 7 percre pedig biciklivel, a parkolóból pedig egy 15 percet kell kényelmesen sétálni a vigasságig.


De a szervezők azokra is gondoltak, akik vonattal érkeznek délelőtt, és az utolsó koncerteket is kiélveznék. Nekik lehet segítség az Oszkar telekocsi lehetősége, ami összefogott a Szelaví! Fesztivállal, így az oldalon keresztül konkrétan ide kereshetünk fuvart a hétvégére. A másik lehetőség pedig egy buszos különjárat lesz, aminek a lebeszélése még folyik, de várhatóan éjjel 1 órakor indul majd vissza Budapest irányába.

A Szelaví! Színpad és a Pilisi Pódium mellett, izgalmas, zöld és kézügyességet próbára tevő programokat kínál majd még Jenő Műhelye, A Várvölgy és a Várvölgy Piactér, ahol lesznek bor- és pálinkakóstolók, bemutatkozik a Hajnali Sörfőzők, a Capsul Farm, a Játszóház Project, a TRÉV
(Te Rajzolsz, én varrok!) csapata, illetve maga az Egri vár is, ami nem is egri. (Erre a helytörténei sétára Paksi Erzsi újságíróval indulhatunk majd el - a szerk.)

A Szelaví! Fesztiválra napigyekete , illetve bérleteket is lehet kapni, és bizony nem Sziget fesztivál áron. Sőt diákoknak és nyugdíjasoknak minden  jegyből lejön 40% kedvezmény. Mivel az első Szelívíról lemaradtunk, a másodikon biztos kint lesz a Travelo.hu is.

 

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek