Ismerje meg az űrhajózás és a reneszánsz kúriák rózsaszín városát!

A napokban a Touolouse Idegenforgalmi Hivatal online workshopján jártunk, ahol a várost többek között remek indián nyári desztinációként, és a színek, az űrhajózás, a reneszánsz kúriák otthonaként mutatták be. Mutatjuk, mire gondoltak.

Két évvel a Budapest-Toulouse közvetlen járat bejelentése után, november 3-ától hetente kétszer ismét felszállnak Ferihegyről a Ryanair gépei, hogy két és fél óra alatt ebbe a dél-nyugat franciaországi városba szállítsák utasaikat. Aki teheti, az indulhat akár az őszi hónapokban is, itt ugyanis valamivel hosszabbra nyúlik a vénasszonyok nyara. Persze most már ott is csak 10-12 Celsius fok körüli értékeket jeleznek a hőmérők, de állítólag a számok még télen sem csúsznak ennél sokkal lejjebb. Mindenesetre ahogy itthon a szegediek (évi 2049 óra), úgy Franciaországban Toulouse lakói (évi 2092 óra) is büszkék arra, hogy egész évben náluk süt legtöbbet a Nap. 

Rue des Tourneurs - a XVII. századtól a XX. elejéig az esztergályosok utcája voltForrás: Rémi Deligeon / toulouseatout.com

Egy alulértékelt európai város

Elhelyezkedése miatt a legtöbben az utazásuk egy köztes megállójaként lépnek ki a Toulouse-Blagnaci nemzetközi repülőtér termináljából: ki nyugatra, az óceánon túlra igyekszik, ki a mediterrán partvidékre tart, esetleg innen megy tovább Párizsba. A város az Atlanti-óceántól ugyanis 250, a Földközi-tenger partvidékétől 150, a Pireneusoktól pedig 110 kilométerre fekszik – utóbbi télen leginkább a síelőknek lehet szempont, Toulouseból ugyanis nagyjából másfél órás vonatozással remek síparadicsomokat érhetnek el. 

Persze mindhárom típusú utazóban ott van kíváncsiság, hogy egy vagy két éjszakára mégicsak megszáll itt, ha már egyszer olyan szinonimák csábítják látogatásra a Google-ben a Toulouse szóra keresve, mint például a rózsaszín város, az európai űrhajózás központja és a csatornahajózás bázisa.

"Sokan nem gondolnák, pedig ez a város nemcsak az átutazók és az üzleti célból utazók egyik állomása, hanem a gyerekes családok számára is ideális desztináció, ezt az üzenetet pedig mostantól minél több, európai úti célt kereső turistához szeretnénk eljuttatni" – ezt már Marine Esch, a Toulouse idegenforgalmi hivatal képviselője felelte arra a kérdésünkre, mi az oka annak, hogy Toulouse még mindig az alulértékelt francia városok között szerepel, és mit tesznek azért, hogy ne csak a rutinos utazók stopover cityjeként emlegessék, hanem olyan úti célként, amelyet saját jogán is érdemes felkeresni. Mert egyébként – ahogy Marine sorolja is – minden adottsága megvan hozzá.

A Notre-Dame du Taur római katolikus templomForrás: toulouseatout.com

Zöldítik a belvárost, a folyópartra csábítják az embereket

Toulouseban például három UNESCO világörökség is felkereshető. Az egyik Európa legszebb román stílusú, mintegy ezer éve emelt temploma, a Saint-Sernin Bazilika, míg a másik a város egykor legnagyobb, 12. században alapított kórháza, a Hôtel Dieu, amely ma történelmi műemlékként két múzeumnak és kutatóközpontnak ad helyet. Mindkét épület egy-egy állomása a Compostelába vezető zarándokútnak is.

Toulouse harmadik világöröksége pedig a Canal du Midi csatorna, amelynek partját túrázáshoz, bringázáshoz ajánlják a helyiek, de akár több napra lakóhajót is lehet bérelni, és azzal indulni a környék felfedezésére. Utóbbi lehetőség az idei év újdonságaként egyébként már a Garonne folyón is elérhető, ahol egyre több, jogosítvány nélkül is elvezethető elektromos hajó siklik a vízen.

Canal du MidiForrás: Rémi Deligeon / toulouseatout.com

Mindemellett 160 parkja van a városnak, és az utóbbi időben belvárosának még nagyobb felületére telepítettek zöld növényzetet, hogy növeljék az ott élők komfortérzetét, és a Garonne folyó partján is egyre nagyobb szakaszt alakítottak ki azért, hogy az emberek minél több időt töltsenek a szabadban.

Tele van a város reneszánsz kúriákkal

Persze Toulouse rengeteg látnivalót ígér a művészetek kedvelőinek is. Összesen 12 múzeuma és gazdag építészeti öröksége van a reneszánsz korszakból, miközben több reneszánsz épületét is hotellé alakították. És bár száznál is több reneszánsz kúria még mindig magántulajdonban van, néhánynak az udvarába be lehet menni körbecsodálkozni – persze csak előre lebeszélt, szervezett túra keretében. Jövőre nyílik egyébként egy 16 szobás Hotel Soclo nevű butikhotel is a városban, amelyet egy XVIII. századi épületben, brit stílusú bútorokkal rendeznek be.

A város történelmi központjában található Rue Mage, amely tele van reneszánsz kori épületekkelForrás: toulouseatout.com

És ha már szóba került a szállás, Marine kérdésünkre azt is elmondta, hogy az utóbbi másfél évben ott is megnőtt a kiadó Airbnb-lakások száma, a járványhelyzet miatt ugyanis egyre több turista keresi ezeket és a kisebb apartmanokat. Ugyanakkor a százszobás hotelek foglalási számai sem estek vissza, ezeknek olyan szigorú higiéniai és biztonsági szabályozásoknak kell megfelelniük, amelyek – ahogy Marine fogalmazott – az utazóközönséget is képesek megnyugtatni.

A szálláshelyek árképzése pedig fordítottja a hazainak: Toulouseban ugyanis hétvégén olcsóbbak a szobák bérleti díjai, az üzleti utazók miatt inkább hétköznapokon kérnek magasabb árakat – ami nem mellékes egy hosszú hétvégi kiruccanás tervezésekor. 

Három saját színe van

Rózsaszín, lila és kék – ezt a három színt emlegetik a város kapcsán, és ezekre építették gyakorlatilag  a város márkáját is. Toulouse-t például azért nevezik rózsaszín városnak, mert számos épülete eredeti, több száz év történelmét őrző, rózsaszínű téglából épült, és ezek az épületek a napszaktól függően különböző pink vagy narancsos árnyalatot kapnak. A város másik színe a lila, utalva a rengeteg, náluk virágzó ibolyára, amelynek virágát különböző édességekhez, köztük fagylalthoz, teához és süteményekhez, illetve kozmetikumokhoz is felhasználják.

A toulouse-iak a kék színre is büszkék, ugyanis még az indigó megjelenése előtt a festőcsülleng növényből nyerték a kék színt, és amellett, hogy egyes kézművesek a mai napig ezzel színezik a ruhákat, ma már a kozmetikai ipar is felfedezte magának.

Itt van Európa legnagyobb űrközpontja

Toulouse az egyetlen európai város, ahol az utazó egészen mélyen elmerülhet a repülés és az űrutazás világában, méghozzá különböző tematikájú épületekben és hangárokban. A Cité de l'Espace Európa legnagyobb, kétezerötszáz négyzetméteres interaktív múzeuma, ahol tanulhatunk az űrhajózás történetéről, megnézhetjük a Hold egy valódi darabkáját, egy szimulátornak köszönhetően kipróbálhatjuk a Hold-sétát, és felpróbálhatunk egy szkafandert is. A múzeum 2022-től egy új, a Mars világát bemutató részleggel is bővül.

A Perseverance Mars-járó mása hamarosan látható a Cité de l'Espace múzeumbanForrás: Manuel Huynh / toulouseatout.com

Itt található az Aeroscopia nevű Repüléstechnikai Múzeum is, mely régi és új gépeket állít ki. Gyűjteményében többek között Airbus A380 és A400-as géptípus is látható testközelből, de a már lassan húsz éve forgalomból kivont Concorde-ot is testközelből láthatjuk, amelynek géporra le- és felszálláskor lehajtható volt, hogy segítse a pilótákat a tájákozódásban. 

Az Envol des pionniers múzeum az első pilóták, köztük Antoine de Saint-Exupéry világába repíti vissza a látogatót. A kis herceg című regény írójáról talán csak kevesen tudják, hogy a Toulouseból légipostai szolgálatot teljesítő gépek pilótája volt, főleg Afrikába és Dél-Amerikába tartó járatokon szolgált.

Aeroscopia - a repülőrajongók kedvelt múzeumaForrás: Arnaud Späni / toulouseatout.com

Vezetett túrán be lehet járni az Airbus repülőgépgyártó vállalat látogatói központját is, amely során a színfalak mögé viszik be az érdeklődőket, többek között azt is láthatják, hogyan rakják össze korunk legnépszerűbb utassszállítóit. És ha esetleg van gyerek, akit egy repülőgép látványa sem kívülről, sem belülről nem nyűgöz le, akkor őt érdemes a La Halle de la Machine nevű témaparkba vinni, ahol hatalmas gépezeteket csodálhat meg: vagy egy óriás pók araszol a látogatók között, vagy egy minotaurusz gépszerkezet, amelynek a hátára az egész család felülhet. 

La halle de la Machine óriás minotauruszaForrás: Arnaud Späni / toulouseatout.com

Franciaország legnagyobb fedett piaca

Ez pedig nem más, mint a Victor Hugo piac (Marché Victor Hugo), ahol különböző vezetett túrán lehet megismerkedni a mintegy 80 stand kínálatával és persze a helyi ízekkel. Érdemes megkóstolni a kacsából készült ételeket, a helyi sóletet (cassoulet), a kolbászokat és a különleges Paris-Toulouse névre keresztelt, ibolyás krémmel töltött mandulás süteményt is. Hamarosan a vezetett túrák listája bővül, a tervek szerint a sajt és bor párosára is építenek piaci sétát, a város ugyanis az Occitanie régió központja, amely Franciaország legnagyobb borvidéke, a francia borok 33%-a az itteni szőlőültetvényekről származik. A piacról és összességében Toulouseról ebben a korábbi élménybeszámolónkban olvashatnak sokkal bővebben.

Címlapkép: A G Baxter / Shutterstock

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek