Hétpályás, ötvenkét állomásos kalandpark nyílt Szolnokon

Péntek délután átadták Szolnok új kalandparkját a Tiszaligetben. A Csónakázó tó melletti fás területen egy kilométer hosszú rekortán borítású futópálya, megújult világítás, különböző magasságú kötélpályák várják a kalandvágyó gyerekeket és felnőtteket. A legnagyobbak és legbátrabbak tizenöt méteres magasságban át is csúszhatnak a tó felett.

"Hat-nyolc évvel ezelőtt már felvetődött a gondolat, hogy ezen a területen kalandpark épüljön, de az akkori lehetőségeink ehhez szűkösek voltak. Most viszont, hogyha a város megvalósult turisztikai, idegenforgalmi, sporttal kapcsolatos szolgáltatásait nézzük, nagyon fontos, hogy megépül még egy ilyen létesítmény is" – mondta a pénteki átadón Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. 

A kalandpark a gyerekektől a felnőtteken át a profi sportolókig, mindenkinek tartalmas kikapcsolódást kínál.

A kalandpark használata biztonságos, hiszen különböző védőeszközök és felkészült segítők, vagyis animátorok vigyáznak a látogatókra.

Indulhat a kaland a fák lombkoronái közöttForrás: Mészáros János/szoljon.hu

"Hétpályás, ötvenkét állomásos kalandpályát építettünk, nagyon fontos, hogy elsődleges a biztonság. A terület nem zárt, ezért egy tízkamerás hálózat folyamatosan figyeli, éjszakára pedig a létrákat felvonjuk. Arra kérjük a szolnokiakat, hogy a kalandparkot csak a nyitvatartási időben, az animátorok segítségét kérve használják" – mondta Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója.

A kalandparkba az egyéni és a csoportos látogatókat is várják. Az egyéni látogatásokra az őszi időszakban péntek délután és hétvégén, a csoportosra a hét többi napján is lehetőség van, előre egyeztetett időpontban – írja a szoljon.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek