Május 1-től ismét roboghatunk a gemenci erdei vasúton

Az erdei vasút a hétvégeken ideiglenes menetrend szerint, csak Pörböly és Lassi között közlekedik majd, illetve az Ökoturisztikai Központ is a hétvégi napokon tart majd nyitva – olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett sajtóközleményben. A központ 2007-ben nyitott meg az erdei vasút pörbölyi induló állomásánál. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a turistaszezon hétvégéin gőzmozdony is vontatja-e majd a szerelvényeket, az viszont biztos, hogy csak nyitott vagonokkal közlekedik, és a járműveken kötelező a maszk viselése.

Gemenci Állami Erdei VasútForrás: Gemenc Zrt. / Baricz Árpád / Press

Az Ökoturisztikai Központ hétvégén 8 és 18 óra között tart nyitva. Amíg ott tartózkodunk, használhatjuk a parkolót, a játszóteret, és látogatható lesz a Vadmegfigyelő is. A nagyrezéti megfigyelőhelyet a központtól egy ösvényen keresztül érhetjük el, ahol gímszarvasokat és vaddisznókat is láthatunk.

Azonban a beltéri kiállítások, így az egykori gazdasági épületben található Gemenci Méhészeti Gyűjtemény is, egyelőre zárva tartanak. A kerékpár- és a kenukölcsönzés szünetel, de az erdei iskola szálláshelyein sem fogadnak még vendégeket. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek