Tavasztól vonattal ingázhat a két szecessziós város között

Kora tavasszal átadják a felújított vasútvonalat a két szecessziós vajdasági város, Szabadka és Zenta között. Ez azt jelenti, hogy turistaként, az autónkat leparkolva, akár vonattal is eljuthatunk mindkét város látványosságaihoz. Gyerekekkel különösen élménydús lehet a túra.

Javul a vasúti közlekedés a Vajdaságban - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Liz Kcer

A vonatok 80 km/órás sebességgel közlekedhetnek majd az útvonalon, így mindössze 40 perc lesz a menetidő a két város között. A vonatozás az idősebbeknek nosztalgikus, míg a gyerekeknek kalandos élmény lehet majd.

Jelenleg azonban egyik városból a másikba még csak átszállással lehet eljutni - Nagykikindáról vonatpótló buszok viszik tovább az utasokat. Korábban az is gondot jelentett, hogy a rossz síneken csak 30-40 km/órás sebességgel tudtak gurulni a szerelvények, tavasztól már sokkal gyorsabban roboghatnak a vonatok.

A helyi illetékesek olyan terveket is felvetettek, hogy új menetrendet alakítanak ki. Ez akkor valósul meg, ha lesz elég utas - írja a vajdasági Pannon RTV.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek