A középkori piacok világa kel életre ezen a vásáron

A Magyar Nemzeti Múzeum a hétvégén rendezi meg a IV. Történelmi kézműves vásárt és hagyományőrző találkozót. November 30. és december 1. között a látogatók olyan hagyományőrzőkkel is találkozhatnak, akik eredeti technikákkal, egy-egy korszak szellemében készítenek tárgyakat – tájékoztatta az MTI-t a múzeum. A vásári forgatagban így egymás mellett sorakoznak majd azok a bronzkori kerámiák, római üvegek, középkori kardok, textíliák, ékszerek és ruhák, amelyek a legjelesebb mai kézműves mesterek tudását dicsérik.

Már csak a múzeum gyönyörű épületének látványa miatt is érdemes ide ellátogatniForrás: Thaler Tamas/Wikipedia

A míves műtárgymásolatokat, rekonstrukciókat a látogatók kézbe vehetik, megvásárolhatják, a programokon pedig megnézhetik, meghallgathatják, egykor miként használták őket, sőt az elkészítésükkel is próbálkozhatnak. Ebben a kisfilmben megnézhetik egy hasonló, korábbi rendezvény képsorait:

Idén lesz íjkészítés, brokátszövés kártyával, az érdeklődők találkozhatnak fűszerkereskedővel, seborvossal, bábával, gabonakereskedővel, késessel, páncélkészítővel.

A látogatók átélhetnek egy igazi viking vívóversenyt áldozati bemutatóval, és a lovagi tornák hangulatában szurkolhatnak a Buhurt Pro-fight gálán a középkori fegyverekkel küzdő harcosoknak. A szakmai programok sem maradnak el: tárlatvezetések, könyvbemutatók ismertetik meg a muzeológia világát, eközben a gyerekekre külön szórakozás vár: meséket, legendákat hallgathatnak, kézműveskedhetnek és kincset kereshetnek a vásári forgatagban. A részletes proramról a múzeum weboldalán tájékozódhatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek