Sült gesztenye illat lengi be hétvégén az Alpok lábánál fekvő magyar falut

350 éves szelíd gesztenyefák, sült gesztenye illat, kézműves kirakodóvásár, koncertek és színházi előadások várják a vendégeket a hagyományőrző Velemi Gesztenyenapokon. A minden évben több ezer embert vonzó rendezvényt október 5-én és 6-án tartják az Alpok lábánál fekvő faluban.

Sültgesztenye illat lengi be Velemet - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Miguel Almeida

A falu főutcája, melyre a Szent Vid templom les le a dombtetőről, ezekben a napokban megtelik muzsikaszóval, az ország minden tájáról érkező kézműves portékával és szelídgesztenyéből készült finomságokkal. Érdemes meleg holmival készülni, és sötétedésig maradni a faluban, hiszen a pattogó tűzben sülő gesztenyének ilyenkor van meg az igazi varázsa.

Napközben is bőven lesz lehetőség a kikapcsolódásra: szombat délután a Kőszegszerdahelyi Kaméleon szinjátszókör és a Flórián tűzoltó énekkar mellett színpadra lép a mulatós pop zenét jétszó együttes, A Két Zsidány, és 17 órakor a legendás Apostol is vendégszerepel. 

Vasárnap a Varnyú Country Együttes "Játsszunk együtt" gyermekkoncerttel szórakoztatja a legkisebbeket, és sor kerül Kátai Zoltán Kossuth-díjas előadóművész énekmondó előadására is. 16:30-kor  a Fonográf emlékzenekar élő koncertje következik, majd a Csodaszarvas - Ziskó Olivér tüzes bemutatója kápráztatja el a közönséget.

Mivel a rendezvény idején le lesz zárva a falu az autók előtt, a vendégek Kőszegszerdahely felől érkezve ingyenes parkolókban hagyhatják járművüket. A településre a felnőttek 1000 forintos belépőjeggyel juthatnak be, a családi jegy 2500 forintba kerül, 6 éves kor alatti gyerekeknek pedig ingyenes a részvétel - tudtuk meg Velem.hu programajánlójából.

 

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek