Őskori állatokkal is lehet szelfizni a vadonatúj kiállításon

"Idősíkok találkozása – Az Ipolytarnóci Ősmaradványok múltja" címmel nyílt kiállítás az Ősfenyő Belépő Látogatóközpontban, a Bükki Nemzeti Park területén.

A kiállítás a terület kutatásának történetéről mesél, kezdve az 1830-as évekkel, a célja pedig, hogy segítsen értelmezni a helyszínen található látnivalókat. Mivel a geológiai túrák során a látogatók sok kérdést tesznek fel a terület történetével kapcsolatban, ez a kiállítás hiánypótló is egyben. A tárlat segít megérteni például azt, hogy hol helyezkednek el az ipolytarnóci leletek korban a dinoszauruszokhoz vagy a mai emberhez képest, illetve a látogatók bepillantást kaphatnak a terület egykori és mai kutatóinak munkájába is.

Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatósága

A kiállítás tervezése során fontos szempont volt az akadálymentesség biztosítása, de arra is figyeltek, hogy úgy állítsák össze a kiállítási anyagot, hogy az ne legyen túl tömény. Mivel egy-egy túra után már fáradtak a látogatók, ezért a kiállítás rövid és közérthető, plusz a vizuális megjelenítés lehetővé teszi, hogy szövegek elolvasása nélkül is értelmezhetőek legyenek a látottak. Akkor is jól jön majd az új tárlat, amikor a téli időszakban az időjárás nem teszi lehetővé a tanösvény bejárását.

Forrás: Ipolytarnóci Ősmaradványok/Facebook

Szeptemberben egy telefonra letölthető játék is érkezik a kiállításhoz kapcsolódóan, amelyhez módszertani útmutató is készül az osztálykirándulásokat kísérő pedagógusok részére. A gyerekekre külön is gondoltak, így például meg lehet simogatni a lábnyomokat és az ősfát, lehet szelfizni ősállatokkal, illetve a gyerekek többféle játékban is tesztelhetik, hogy mennyit jegyeztek meg a kiállításból, áll a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának hírlevelében.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek