Rendezvények özöne vár Palicson a hétvégén

Eseménydús hétvégében lehet részük azoknak, akik a vajdasági szecessziós településre, Palicsra utaznak pénteken vagy szombaton, ugyanis színes rendezvényekkel ünneplik meg a Bornapokat. A különös hangulatú Nyári Színpadon a Palicsi Magyar Sokadalom és a Folk Music Fest népzenei fesztivál várja a közönséget, továbbá kirakodóvásár és kézműves foglalkozások is lesznek – tudtuk meg a Pannon RTV híréből.

A Palicsi-tó partja megtelik árusokkal és programokkal a hétvégénForrás: Shutterstock / Készítette: Akiko Nuru

A rendezvénysorozat péntek délután fél 5-kor kiállításmegnyitóval kezdődik a helyi közösség épületében, és egyidőben sokadalmi hangulat is várja a nyári színpadra érkező családokat. Lesz kirakodóvásár, valamint különböző kézműves foglalkozások, nemezelés, arcfestés és gyöngyfűzés fogadja a gyerekeket, majd 18:30-tól az Alma Együttes lép fel. 

Az est folytatásában Pál István Szalonna és zenekara várja az érdeklődőket, ami a Magyar Állami Népi Együttes illetve a Felszállott a páva tehetségkutató hivatalos zenekara.

A palicsi nyári színpadForrás: Shutterstock / Készítette: Andrej Antic

A programok szombaton kispályás focitornával folytatódnak. Párhuzamosan 10 órától a nagy teraszon kezdetét veszi a palicsi borünnep is, ahol a borok osztályzása, értékelése történik meg. Hivatalosan pedig 11 órakor nyitják meg ünnepélyesen a 2019-es évi Orbán-napokat.

Délután a népzene szerelmeseit a Kárpát-medencei Népdalkörök találkozója várja az iskolában, de emellett lesz balettelőadás, színjátszó csoportok bemutatkozása és sportbemutató is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek