Újra zakatolhatunk a Mátravasúton

Átadták a Mátravasút Gyöngyöst Gyöngyössolymossal összekötő szakaszát pénteken, a szárnyvonal felújítása 445 millió forint kormányzati támogatással valósult meg – írja az MTI.

Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta: Magyarországon több ezer kilométernyi keskeny nyomtávú erdészeti vasútvonal található, amely az elmúlt évtizedekben elvesztette eredeti funkcióját. Ugyanakkor ezek egy része turisztikai attrakcióként újjáéleszthető, helyreállításukat összesen 10 milliárd forinttal támogatják.

Mátravasút.Forrás: Mátravasút/Facebook

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arról beszélt: a kisvasút-felújítási program nyolc projektjének első elkészült beruházása a Mátravasút Gyöngyös-Gyöngyössolymos-Szalajka-ház közötti szárnyvonal rekonstrukciója. A vasúti pálya rendbetétele mellett ebből az összegből egy kerékpárszervíz-pont is létesült a szakaszon.

A tervezett mátrai turisztikai fejlesztések között a kormánybiztos egy Kékestetőre vezető kabinos felvonó megépítését és Szurdokpüspöki környékén kerékpáros pálya kialakítását említette.  

Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója az átadón emlékeztetett: a mátrai kisvasúthálózat az 1900-as évek elején épült, a faanyag és nyersanyagok szállítására. Mára eredeti rendeltetése háttérbe szorult, ám ezzel párhuzamosan turisztikai jelentősége felértékelődött.

A társaság által működtetett Mátravasút, valamint a felsőtárkányi és szilvásváradi erdei vasút 2017-ben közel 358 ezer utast szállított, idén pedig már október végére meghaladta ezt az utasforgalmat, míg a Mátravasút szolgáltatásait idén várhatóan mintegy 70 ezer ember veszi igénybe.

Az összesen 638 millió forintos beruházás másik része is elkezdődött, mintegy 190 millió forintból 3 nyitott és 5 zárt vasúti vagon, továbbá egy szalonkocsi és a Gyöngyi gőzmozdony korszerűsítése mellett három mozdony kap új, környezetkímélő motort.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek