A hely, amit Miniatűr Csodavilágnak hívnak, miközben a világ legnagyobb terepasztala

Megépíteni a világ legnagyobb vasúti terepasztalát – ez volt az álma a Braun testvérpárnak, Gerritnek és Frederiknek, amikor közel húsz éve úgy döntöttek, hogy létrehozzák a Miniatur Wunderlandot. Ma ez a hely több mint tizenöt kilométernyi sínpár és több mint ezerháromszáz szerelvény otthona, tematikus terepasztalainak száma pedig folyamatosan bővül.

A különböző német vidékek és városok kicsinyített másai után legutóbb egy olasz nevezetességekkel teli terepasztalt adtak át, és tervben vannak további izgalmas országok is. Mára a Miniatur Wunderland valóban a világ legnagyobb terepasztala lett. Közel ezerötszáz négyzetméteres területet építettek be. Az építési költségek jelenleg huszonegy millió eurónál járnak, de mindig dolgoznak valami újdonságon, így ez az összeg minden egyes nappal csak nő. A terepasztalokon 4110 épület, 130 ezer fa, 385 ezer LED égő, 9250 gépjármű, 1040 mozdony és 1380 közúti és vasúti jelzőlámpa kapott helyet. A kicsinyített világok lakosságával sem spóroltak: 260 ezer apró ember siet dolgára a makettpályaudvarok és híres látványosságok környékén a terepasztalokon.

Forrás: Miniatur-wunderland.de

A Miniatur Wunderland a turisták által amúgy is látogatott, 2015-ben az UNESCO világörökségek közé beválasztott Speicherstadt városrészen, egy régi vöröstéglás raktárépületben kapott helyet. A pénztárnál jellemzően hosszú sorok állnak, ezért szerencsésebb előre, online megvásárolni a belépőjegyet (itt).

Bent elég nagy tumultus vár ránk, de aki nem gyerekekkel érkezik, és megteheti, hogy sokáig ébren maradjon, annak érdemes egy olyan napot kinéznie a látogatásra, amikor késő éjszaka zár csak a múzeum. Az aktuális nyitvatartás mindig megtalálható a Minatur Wunderland oldalán. Nyáron és iskolaszünetekben gyakran éfélig vagy akár hajnal egyig is nyitva tartanak.

Forrás: Miniatur-wunderland.de

Knuffingen, ami csak a terepasztalon létezik

Knuffingen egy képzeletbeli német város, ami csak a Miniatur Wunderland világában létezik. Az első megépített terepasztalok között volt látható a Harz-hegységgel, Németország középső részének látványosságaival, valamint Ausztria vasúti makettjével együtt. Ezeket 2001-ben adták át, tíz évvel később Knuffingen saját repteret is kapott. Ennek az érdekessége a kifutópálya, ahol folyamatosan szállnak le és fel a repülőgép makettek. Így nemcsak a vonatok, de a repülőgépek rajongói is találnak maguknak ámulatba ejtő részleteket a múzeumban. A reptér nagyjából 150 négyzetmétert foglal el, a bejáratánál pedig egy kijelzőn folyamatosan követhetjük, hogy éppen melyik légitársaság milyen járatszámú gépe érkezik vagy indul a knuffingeni repülőtérről.

Knuffingen reptereForrás: Miniatur-wunderland.de

A Miniatur Wunderlandnak is otthont adó Hamburg makettje egy nagyjából kétszáz négyzetméteres terepasztalt foglal el. A legérdekesebb eleme az Elbphilharmonie operaház makettje, ami egy gombnyomásra, egy operaária felzendülésével elkezd kinyílni, és belenézhetünk a belsejébe, ahol egészen részletgazdagon kidolgozták a nézőteret, a színpadot és a páholyokat. Ilyen gombokból, amelyeket megnyomva mindig izgalmas mozgolódás támad a terepasztalokon, jó néhányat találunk elrejtve a korlátokon. Néha ilyenkor csak egy munkagép kezd el dolgozni a terepasztalon. Máskor viszont egészen látványos változásnak lehetünk szemtanúi.

Elbphilharmonie operaházForrás: miniatur-wunderland.de

Érdemes olyan hosszan időzni egy-egy terepasztalnál, hogy lássuk éjszakai és nappali fénynél is. Persze, ez alatt nem azt kell érteni, hogy töltsük ott az egész napot; hanem azt, hogy várjuk meg amíg átállítják a fényeket, és így éjszakai megvilágításban is láthatjuk a kedvenc pontjainkat. Időnként ugyanis minden részlegen napszakot váltanak, hogy naplementében, szürkületben is láthassuk a terepasztalokat. Amikor éjszaka lesz, az összes jármű fényszóróval közlekedik tovább, a ház szobáiból fény szűrődik ki, a híres épületeket pedig látványosan megvilágítják. Aztán elkezd pirkadni, és visszaállunk a nappali fényekre. Ez a látvány leginkább az amerikai terapasztalnál lenyűgöző!

Az USA terepasztala a legfényesebb

Az Egyesült Államok terepasztala csupán száz négyzetméteres, fele akkora terület jutott az egész országra, mint amekkora területre Hamburg városát építették fel. Mégis fantasztikusan sikerült szinte az összes igazán híres látványosságot elhelyezni rajta. Míg a Mount Rushmore, a Yosemite Nemzeti Park vagy a Grand Canyon inkább nappali megvilágításnál érvényesül jól, addig a felhőkarcolókkal és a Las Vegas-i híres épületekkel teli rész, valamint Miami art deco nyaralói éjszakai fényeknél a leglátványosabbak. Nem is csoda, hiszen a Miniatur Wunderland összes világító egységének harmadát erre a kis területre építették be.

Grand CanyonForrás: Miniatur Wunderland

A legnagyobb területet Skandinávia terepasztala kapta a Miniatur Wunderlandban. A skandináv országok híres épületeit és tájait összesen háromszáz négyzetméteren építették fel. Ebbe belefért még egy valódi, 30 ezer liter vízzel megtöltött medence is, amiben a tengeri hajók makettjei úsznak. Jelenleg tizenhat darab hajó jön-megy a tengeren. Ezeket egyelőre kézi irányítással vezérlik, de már kísérleteznek számítógépes vezérléssel is, amitől azt az eredményt várják, hogy egyszerre lehessen tizenöt-húsz hajót is navigálni az Északi- és a Balti-tengert jelképező medencében.

Svéd meteorológiai állomásForrás: miniatur-wunderland.de

De a hajók automata navigálása már csak hab lesz a tortán, már most is rengeteg egyedi megoldást találunk a skandináv részlegen. A legérdekesebb talán az, hogy huszonöt perces ciklusokban valódi ár-apály jelenség játszódik le a partokon. De találkozhatunk itt repülő tündérekkel és Sarkkörnél veszteglő szellemhajóval is. A Miniatur Wunderland dolgozóinak bevallása szerint ez a részleg a kedvencük.

A legújabb terepasztal: Velence lagúnái

Hat éven át, négy millió euróból épült Olaszország százkilencven négyzetméteres terepasztala. 2016-ban adták át, majd idén februárban elkészültek Velence lagúnái is, így már tényleg teljes Itália-élményt kapunk a Miniatur Wunderlandban. Még a Vezúv is kitör, és vörösen izzik a láva a vulkán oldalában, amikor éjszakai világításra állítják a fényeket a teremben.

VezúvForrás: miniatur-wunderland.de

Amennyire technológiai kihívásokat jelentett a knuffingeni reptér megépítése, az olasz szekció legalább annyira okozott fejtörést a modellezőknek az építészeti megoldásaival. De végül nem fogott ki rajtuk, így aztán ugyanúgy gyönyörködhetünk Róma leghíresebb épületeiben, ahogy Toszkána vagy az Amalfi-part természeti szépségeiben.

Az építők szerint érdemes itt hosszan elidőzni, és nézegetni a terepasztal kis emberfiguráit is, ugyanis sok mókásnak és nagyon olasznak szánt élethelyzetet rejtettek el a városokban és tengerpartokon. Velencében pedig – bár itt a földrajzi hűség kedvéért a vonatokról le kell mondania a látogatónak –, százötven gondola cirkálását követhetjük figyelemmel.

ColosseumForrás: miniatur-wunderland.de

Bár így is sok órás program a Miniatur Wunderland, aki akar, benevezhet német nyelvű vezetett túrára is, ahol egészen apró részleteket és kevesek által ismert háttérinformációkat osztanak meg a látogatókkal. 2019-ben pedig várhatóan újabb terepasztallal bővül a kiállítás: jelenleg épp Monacót építik, benne a Forma1-es Nagydíj versenypályájával. Majd következik Franciaország, Anglia és Skócia. De már 2028-ra is vannak terveik, akkor elvileg majd Sydney terepasztalának örülhetünk.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek