Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

Az azért elég bosszantó tud lenni, amikor egy meglátogatni vágyott városba utazva érve úgy érezheted magadat, mintha egy szardíniásdobozban lennél bezsúfolva. Persze az ott élőknek sem lehet sokkal könnyebb, nem véletlenül vezetnek be egyre több szabályt a városok, hogy megpróbálják csökkenteni a turisták számát.

A Széchenyi fürdő az egyik kedvenc budapesti turisztikai célpontForrás: Shutterstock/Shcherbyna Nataliia

Egy nyaralásokkal foglalkozó cég azt kutatta, mely desztinációk látogatottsága a legmagasabb az 1 négyzetkilométerre jutó lakosságszámhoz képest.

A most már hivatalosnak mondott listán európai fővárosok dominálnak, és bizony Budapest is szerepel a világ legzsúfoltabb városai között. Ezzel szemben az talán kevésbé meglepő, hogy Párizs lett a bolygó legtúlzsúfoltabb városa. Négyzetkilométerenként 351 429 látogatóval és 1708 százalékos látogatottsági arányával a messze a francia főváros a legzsúfoltabb úti cél – írja a timeout.com.

A második helyen Bern végzett – a svájci város négyzetkilométerenként 85 045 látogatóval büszkélkedhet, ami a látogatók népesség számához viszonyítva a legmagasabb a listán. A harmadik dobogós helyet Chicago szerezte meg. De nézzük a teljes 10-es listát!

Íme, a világ 10 legzsúfoltabb városa

1. Párizs
2. Bern
3. Chicago
4. New York
5. Stockholm
6. Amszterdam
7. Budapest
8. Los Angeles
9. Róma
10. Bukarest

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek