Budapest az egyik legjobb úti cél a brit digitális nomádok számára

A koronavírus-járvány idején rengetegen váltottak át irodai munkáról home office-ra, sokan pedig kaptak az alkalmon, hogy kihasználják a távmunka adta lehetőségeket, és külföldről dolgozzanak, egybekötve a munkát a világ felfedezésével.

Forrás: Shutterstock/Rocket Stock

Egy kutatás szerint a brit munkavállalóknak például több mint 70 százaléka csak olyan új munkahelyet választana, amely lehetővé teszi számára, hogy bárhonnan dolgozhasson. Az egyesült királyságbeli Panache Cruises utazási szakértői ezért különböző tényezők alapján rangsorolták az európai fővárosokat, hogy kiderüljön, melyik a legjobb úti cél a digitális nomádok számára, tudtuk meg a turizmus.comtól.

A cég a távmunkában dolgozók által legfontosabbnak ítélt szempontokat vizsgálta meg, úgy, mint a Wifi sebessége, a vízum ára, a vízumigényléshez szükséges minimum fizetés, havi átlagos megélhetési költségek, a lakásbérlés és az éttermi étkezés költségei. A vizsgálat alapján pedig a romániai Bukarest végzett az első helyen. A második és harmadik helyezett két napfényes órákban gazdag város, Madrid és a ciprusi Nicosia lett, negyedik helyre pedig fővárosunk, Budapest került.

Az árak összehasonlításából az derül ki, hogy a vízum igénylése Budapesten drágább, mint a megelőző három városban, viszont a vízumigényléshez szükséges minimum fizetés sokkal alacsonyabb. A lakásbérlés ára és a megélhetési költségek tekintetében nem vagyunk kedvezőbbek, mint Bukarest, de Madridot és Ciprust már bőven előzzük. Az éttermi étkezés pedig nálunk a legolcsóbb.

Íme a tízes lista:

1. Bukarest (Románia)
2. Madrid (Spanyolország)
3. Nicosia (Ciprus)
4. Budapest (Magyarország)
5. Zágráb (Horvátország)
6. Athén (Görögország)
7. Lisszabon (Portugália)
8. Tallinn (Észtország)
9. Valletta (Málta)
10. Reykjavik (Izland)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek