Budapest legnagyobb és legnépesebb kerülete 18. születésnapját ünnepli!

Természetesen lesznek koncertek is, ahogy annak egy születésnapon lennie kell, de Budapest legnagyobb és legnépesebb kerülete történelmi barangolásokkal csábítja majd a vendégeket. A kerület, ami 18 évvel ezelőtt, 2005 májusában vette fel az Újbuda nevet, elröpíti majd a látogatókat az Árpád-korba, a Gellérthegy és a boszorkányok korába, a török hódoltság idejére, a huszárok korába, a Boldog békeidők, vagyis a kávéházak világába és a jövő Újbudájának idejébe is.

Forrás: Globetrotter19 / CC-BY-SA-3.0

Az eseményt május 20-án rendezik meg a Bikás parkban, lesz több ingyenes szabadtéri játék, arcfestés, állatsimogató, kézműves foglalkozás, jelmezes beöltözés, óriás fajátékok és kalandozós pecsételő játékok - olvasható az esemény Facebook-oldalán.

A zenekarok között ott lesz 10 órától a Buborék együttes, Gáspár Laci, a Belmondo, a Zanzibar, Charlie, este pedig lézershow zárja az eseményt. A kisszínpadon pódiumbeszélgetést hallgathatunk „Szerelmek és kávéházak" címmel, melynek házigazdája Gréczy Zsolt lesz.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek