Mostantól jóval drágább taxival utazni a fővárosban

A legfrissebb információk szerint az alapdíj a korábbi 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra emelkedett. A Fővárosi Közgyűlés január 25-én módosította a taxirendeletet.

A kép csak illusztrációForrás: Shuttertock / Készítette: Ivakoleva

A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának 2022 december eleji eltörlése - írták az MTI hírében.

A budapesti taxizás 2013 júniusában volt 100 éves. De a beindulása nehezen és késve történt. A fovarosi.blog.hu sztorija szerint harc dúlt az autógyártó cégek között azért, hogy ki indítsa el a fővárosi taxizást. A tőlünk nyugatabbra levő nagyvárosokban 1913-ra már általánosnak számított az "autotaxi" szolgáltatás.

"A hazai beindítást végül Haltenberger Samunak köszönhetjük, aki a Műegyetem mérnökeként a Posta motorizációjában és az aradi autógyártás beindításában is részt vett." Miközben ő jól rálátott az igényekre, addig a főváros is készülődött: rendeletet alkottak, engedélyeztettek, pályáztattak; lassan és sok-sok meghiúsult terv után jutottak csak el a célhoz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek