Ezekről a tetőteraszokról nem csak a megújult Nyugati tetőszerkezetét láthatjuk be

A Westend oldalában működő Crowne Plaza Budapest szálloda nemsokára két tetőteraszt is megnyit a hazai közönség számára, melyekről a város különleges panorámája bontakozik ki a betérő vendégek előtt. Ezzel a lépéssel pedig kettővel növelve azon rooftop helyszínek számát, ahonnan különleges perspektívából látható be a város.

A Nyugati Pályaudvar megújult tetőszerkezete a Cult étterem teraszárólForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest

Ílyen tetőteraszoktól már itt a Travelo oldalán is közöltünk gyűjtéseket, de akkor még nem volt köztük például az 1911-ben megnyílt Párisi Nagyáruház tetején kialakított kilátósétány. Azóta az itt korzózó pesti közönséget már megcsaphatta annak a különleges érzésnek a szele, hogy a városnak egy szinte teljesen ismeretlen arcát fedezhetjük fel, ha valamelyest fölé emelkedünk.

Az 1999-ben Finta József tervei alapján megépült, a régió egyik legnagyobb bevásárlóközpontjaként számon tartott mai Westend oldalában idáig egy Hilton szálloda működött. Az elmúlt bő két évtized azonban új igények elé állította a szállodaipart, ezért ennek függvényében a Gránit Pólus a lengyel Tremend építésziroda tervei alapján a 21. századi elvárásoknak megfelelően és a Nyugati pályaudvar építészete által ihletett módon felújította az épületet, mely nemrég Crowne Plaza Budapest szállodaként mutatkozott be.

A tetőteraszok is vérfrissítést kaptak

A megújult szállodában, a belső terek mellett a két irányban elhúzódó a tetőteraszok is friss külsőt kaptak. A jövő év elején nyíló, félemeleti Cult étterem tetőkertje például a nemrég szintén megújult Nyugati pályaudvar épületére és toronytetőire nyújt panorámás kilátást.

Nyugati pályaudvar a Cult étterem teraszárólForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest

Az épület legfelső emeletén található Club Lounge pedig a Váci út lakóházai, s azok impozáns tetőkiképzései felé nyit, ezeken túl pedig a budai hegyvidék felé tárul fel a látvány.

Váci út 4. sz a hotelbőlForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest

A „méltóságosan álló nagyszerű építmény"

Így nevezték a Nyugati pályaudvar csarnoképületét még a 19. század közepén, mikor 1846. július 15-én felvirradt a nagy nap és Pest népe tömegesen tódult az akkor még kietlen, külvárosinak számító térségbe, hogy megtekintse a nagy csodát, az évek óta viták kereszttüzében álló hazai, első vasútépítés nagy eredményét, a pest-váci vonalnak, és az azt befogadó indóháznak az avatását.

ANyugati tér és a Skála a Crowne Plaza hotelbőlForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest

 A korabeli metszeteken az ünneplő tömeg és a „méltóságosan álló nagyszerű építmény" körül még nyoma sincs a mai városi életnek, de az építmény már előképe volt a kisvárosból fővárossá fejlődő Pestnek, majd Budapestnek.

A városképet, amit a Crowne Plaza tetőkertjébe kilépő mai nézelődő láthat, alapvetően az Osztrák Államvasút Társaság 1877-ben átadott pályaudvar felvételi épülete, egy szóval a mai Nyugati pályaudvar csarnoka, valamint az ezáltal is generált nagyarányú építkezési hullám határozza meg.

A számos technikai bravúrt is felsorakoztató impozáns pályaudvar-épület tervezését August W. De Serres és a párizsi Eiffel iroda munkatársai végezték, akik végül Bécsben készítették el a végleges terveket. Az épület a korabeli fővárosnak – és a jelenleginek is – egyik építészeti gyöngyszeme lett. Az akkori sajtó Európa egyik legszebb épületének tartotta, ugyanakkor ez volt az első hazai nagy fesztávolságú épület is, s e minőségében még bécsi kortársait is felülmúlta.

A franciás megjelenésű pályaudvart az építészettörténet leginkább a párizsi Gare d'Austerlitz (korábban Gare d'Orléans) tömbjéhez hasonlítja. A Nyugati építészetileg és társadalmilag is jelentősen meghatározta környezetét: a századfordulóra kiépült a Nagykörút pompás bérpalotáival, az állomás előtti térségben szállodák, kávézók nyíltak és megindult a korábban csak ipari jellegű terület, a Váczi út beépítése is.

Váci úti homlokzat a Crowne PlazábólForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest

A pályaudvar csarnok és a tetőszerkezet felújítása nemrég készült el. A csarnok teljes acélszerkezete megtisztult, három rétegben egységes kék védőfestést kapott, a tetőzet faanyagát kicserélték, újraácsolták, egyúttal teljesen megújult az a hat toronytető is, amelyek a Cult étterem teraszáról még közelebbről is feltárulkoznak. A pályaudvar új világítási rendszere a szintén teljesen kicserélt üvegtetőn keresztül este különleges színezetet ad a látképnek.

A pályaudvaron túl, maga a Nyugati tér meghatározó épületei kerülnek a látómezőbe. 1984-ben adták át a tér másik épületét, a Kővári György tervezte Skála Metró Áruházat és irodaházat, az akkor nagyon újszerűnek ható többszörösen megtört tömegével és füstüveggel teljesen bevont homlokzatával.

Az Eiffel Palace és Budai vár a hotelbőlForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest Travelo.hu

Tőle jobbra, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Stollár Béla utca sarkán az égbe szökik az 1894-ben épült hírlapszerkesztőségnek, nyomdának és lakásoknak is helyet adó nagyszabású épület, az Eiffel Palace 2014-es rekonstrukciója során kapott kortárs manzárd teteje és annak igen karakteres csúcskiképzése.

A Bazilika és Gellért-hegy a hotel teraszárólForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest Travelo.hu

A kupolák sora, ami voltaképpen a távoli horizonton a Bazilika és az Országház épületével kezdődik, a Váci úton tovább folytatódik. A Váci út 4. sz. lakóházat feltételezhetően a korszakban számos bérházat – és emellett nem egy középületet – jegyző Wellisch Alfréd alkotta, tetején két impozáns, szárnyas alakot ábrázoló szobordíszbe kicsúcsosodó kupolával.

Az Árpád-házi Szent Margit-templom a Cult étterem teraszárólForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest

Ha tovább követjük az út vonalát, felbukkan még a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom két jellegzetes, archaizáló tornya. Az 1933-ben felszentelt neoromán stílusú templom előképe a zsámbéki romtemplom, tervezője Möller István, a főhomlokzat rózsaablaka és néhány további színes üvegablak pedig Róth Miksa munkája.

A tetőről Budapest régmúlt arca mellett felsejlik a közelmúlt és a jelen is. A Váci úti irodatengely első szakaszát is dominálja néhány kortárs, magasabb építésű ház, mögöttük pedig Újlipótváros gazdag, leginkább a 20. század első felében kiépült épületegyüttesének változatos formájú tetővilága nyújt hátteret.

Kilátás Újlipótváros feléForrás: Jancsó Gergely / Crowne Plaza Budapest

A másik irányba tekintve az előtérben a Westend háromhektáros, izgalmas és a maga nemében úttörő tetőkertje fedi a pályaudvar első vágányait. Áttekintve a megújulásra váró vasúti területen a Podmaniczky utca változatos homlokzatai mögött lényegében az egész pesti oldal épületvilága kirajzolódik.

Az IHG Hotels and Resorts-hoz tartozó Crowne Plaza Budapest jelenleg, úgynevezett soft opening módban tart nyitva, azaz a felújítás első szakaszában elkészült fogadóterekben és két emeleten üzemel, valamint megnyitotta a Váci útra néző Axis Café and Lounge elnevezésű specialty kávézóját. A teljes Váci úti épületet - beleértve a Cult étterem és a Club Lounge tetőteraszait - jövő év elején adja át az épület tulajdonosa, a Gránit Pólus - olvasható a sajtóközleményben.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek