Izgalmas programokkal nyitnak a fővárosi kulturális intézmények

    Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a Facebookon tartott online sajtótájékoztatót, melyen a fővárosi intézmények nyitásáról is beszélt. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból bejelentkezve azt is megemlítette, hogy a könyvtár szerdán kinyitott, de a cserepont-szolgáltatást továbbra is igénybe vehetik azok, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. 

    A Városmajori Szabadtéri SzínpadForrás: Photo@Laszlozsigmond.Hu / Zsigmond László / Víziómédia / Facebook.com

    Mint elmondta, szombaton megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert, a budapesti fürdők közül hat, az első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő fogadott vendégeket, akik közül több mint 2 ezre látogatták meg a budapesti gyógyfürdőket. Mint mondta, pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, és június elejétől fogad majd vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő.

    Megnyitottak a budapesti mozik is, a színházak közül pedig először a szabadtéri teátrumok várják a látogatókat: a Városmajori Szabadtéri Színpad június 2-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad június 3-án nyit. A múzeumok közül elsőként a szabadtéri Aquincumi Múzeum nyit meg a hétvégén, de fokozatosan megnyílnak a főváros galériái és kiállítóterei is.

    Elmondta, hogy Városházi esték címmel rendezvénysorozatot indít a Fővárosi Önkormányzat is, szabadtéri helyszínt biztosítva a fővárosi társulatoknak és produkcióiknak ezen a nyáron.

    "Összességében a nyitás kapcsán elmondható, hogy a budapestiek nagyon tudatosan készültek, elővigyázatosan és a szabályokat maximálisan figyelembe véve érkeztek a kulturális helyszínekre" - hangsúlyozta hozzátéve, hogy a mozikban egyelőre tartani lehet a nézőtéren is a szociális távolságot, de a fanatikus mozirajongók már újra elfoglalták a megszokott székeiket. Nem volt fennakadás a beengedésben annak ellenére, hogy a védettségi igazolvány ellenőrzése minden intézményben kötelező.

    A művészeti múzeumok is a hetekben tervezik a nyitást, a Magyar Nemzeti Galéria különleges nemzetközi nagykiállítással, a Vágyott szépség című, a londoni Tate Britain preraffaelita mesterműveiből válogatott tárlattal nyílik meg május 13-án. A mozgalmat bemutató első nagy magyarországi kiállításon közel száz lenyűgöző preraffaelita alkotás látható augusztus 22-ig. A londoni Tate anyagával együtt a mozgalom magyarországi hatását bemutató kísérő kiállítás is látható lesz a Galériában, Az utópia szépsége címmel - olvasható a Galéria Facebook-oldalán.

    Mint az MTI-ről kiderül, a Nemzeti Galériában május legvégéig látható Sean Scully Átutazó című retrospektív kiállítása is, amely az elmúlt év októberében nyílt meg, de az intézmény kényszerű zárása miatt csak rövid ideig láthatta a közönség. Sean Scully az absztrakció legfontosabb kortárs képviselői közé tartozik, a kiállításon 110 művét mutatja be az MNG. Ugyanitt május 26-tól látható Gedő Ilka Félig kép, félig fátyol című tárlata is.

    A Szépművészeti Múzeum első új időszaki kiállítása június 3-án nyílik Leonardótól Miróig - 150 éve rajzok és grafikák bűvöletében címmel. A Szépművészeti Múzeum két tagintézménye, a Vasarely Múzeum és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum szintén május 13-tól várja a látogatókat.

    A múzeumokat a vonatkozó kormányrendelet értelmében a 18 éven felüli személyek csak védettségi igazolvánnyal látogathatják, a 18 év alattiak pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező személy kíséretében válthatnak jegyet a múzeumokba. Az intézmények emellett maszkviselésre és az ajánlott másfél méteres távolság betartására is kérik a látogatókat.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek