Fokozottan ellenőriztek két budapesti buszjáratot, íme, a mérleg

Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, a BRFK és a BKK lakossági jelzésekre reagálva két napon keresztül fokozottan ellenőrizte a 9-es és 151-es buszokat és azok útvonalát. Az akcióban 28 rendőr, a BKK biztonsági szolgálatának 12, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 8 munkatársa ellenőrizte a két járatot, valamint a megállóhelyek környékét március 31-én és április 1-jén reggel fél héttől este nyolc óráig.

Forrás: bkk.hu

A kétnapos akcióban összesen 50 emberrel szemben intézkedtek. A rendőrök három embert elfogatóparancs alapján elfogtak. Négy embert testi sértés, kábítószer birtoklása, valamint lopások gyanúja miatt, egy embert tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előállítottak. Két kiskorút is intézkedés alá vontak, akikről kiderült, hogy engedély nélkül távoztak gyermekvédelmi intézményből.

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 21 embert feljelentettek és 16 emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, míg szeszesital közterületen történő fogyasztása miatt egy embert jelentettek fel és egy emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. A rendőrségi intézkedések túlnyomó többsége nem a buszokon, hanem a járatok útvonalán, az utcán történt. A lakossági visszajelzéseket figyelembe véve további hasonló fokozott ellenőrzések várhatóak - derül ki a BKK közleményéből.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek