Megújul a Hamzsabégi vasúti híd, alatta egy zöldebb városi közteret terveznek

A XI. kerület közepén, a Tétényi út–Bartók Béla út–Karolina út kereszteződése fölött 71 éve ível át egy vasúti híd. A Déli Körvasút fejlesztéshez kapcsolódóan egy szélesebb és hosszabb vasúti felüljárót terveznek ide építeni, az alatta lévő területen pedig az ígéretek szerint egy új városi közteret alakítanak ki, fákkal és zöldfelületekkel, hogy a gyalogosok, a biciklisek, a buszmegállókhoz és villamosmegállókhoz tartó utasok is kényelmesen át tudjanak itt haladni – írja cikkében a PestBuda magazin.

Vasúti híd a Bartók Béla út felett (Archív fotó FSZEK, 1898-1910 között)Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény

A lap arról ír, hogy a Bartók Béla út felett átvezető, 67 méter fesztávolságú, kétvágányú vasúti híd idén 71 éves, így már az elöregedő szerkezete önmagában is időszerűvé teszi a felújítását. És mivel a tervek szerint négyvágányú lesz a vasút, ezért dupla ilyen széles hídra lesz szükség. 2017-ben már készültek tervek, hasonló, de modernebb szerkezetre, akkor még csak három vágánnyal, és a mostanival megegyező nyílással számoltak, de azóta változott az elképzelés, egy sokkal nagyobb híddal számolnak.

Forrás: Vitézy Dávid / Facebook

A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid a hétvégén Facebook-posztjában a tervezett fejlesztésekről így írt: "Ott, ahol a Bartók Béla út áthalad a vasút alatt, illetve ahol a Karolina út találkozik a Tétényi úttal, a jelenlegi vasúti hídhoz képest nagyobb fesztávolságú új vasúti hídak létesülnek a Déli Körvasút fejlesztése nyomán itt áthaladó négy vágány számára. Az új hídak nagyobb fesztávolsága révén nagyobb terület lesz a hídfők között. Ez lehetővé teszi, hogy a ma névtelen útkereszteződés helyett egy városi tér jöjjön itt létre. Az a cél, hogy a csomópontot minden irányban át lehessen járni gyalog és kerékpárral, a villamosperonok és a buszmegállók megközelítése jobb legyen, az utasok kényelmesebben tudjanak átszállni, az itt élők pedig új köztérrel gazdagodjanak. Az átépítés révén itt is igényes zöldfelületek alakulhatnak ki, fák ültethetők." 

A terület rendezésébe, a tervek kialakításába a lakosságot is bevonják, a véleményeket online kérdőíven várják november 30-ig a delikorvasut.hu weboldalon.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek