Újra ingyen utazhatnak az egészségügyben dolgozók Budapesten

    November 11-től díjmentesen utazhatnak a BKK járatain az egészségügyi dolgozók, illetve azok az orvos- és egészségtudományi képzésen tanuló hallgatók, akik a járvány elleni védekezésben közreműködnek, a BKK pedig időarányosan visszatéríti számukra a már érvényes bérletük árát - derül ki a cég közleményéből.

    Forrás: Nyírő Simon/ BKK

    A díjmentes utazásra való jogosultságot az alábbi dokumentumokkal kell igazolni jegy- és bérletellenőrzés során: az egészségügyi dolgozóknak – a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmány mellett – a november 10-én megjelent kormányrendeletben található igazolást kell bemutatniuk, amelyet az munkahelyéül szolgáló egészségügyi intézmény állít ki,

    Az orvos- és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatóknak pedig a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított, a november 10-én megjelent kormányrendeletben található igazolást szükséges megmutatniuk. Az említett igazolás az itt letölthető kormányrendelet utolsó oldalán található.

    A BKK a díjmentes utazási lehetőség igénybevételéhez átmenetileg, 2020. november 17-ig elfogadja az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolványt, ideértve a szakmai kamarai tagsági kártyákat is.

    A BKK arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy utazáskor mindig tartsák maguknál a felsorolt dokumentumokat, melyek az ingyenes utazás feltételei. A díjmentes utazás a rendelet visszavonásáig vehető igénybe.

    A BKK visszatéríti a bérletek árát az egészségügyi dolgozóknak

    Amennyiben a fent leírtak szerint díjmentes utazásra jogosult egészségügyi dolgozó, illetve hallgató érvényes bérlettel, vagy egyéb díjtermékkel rendelkezik, annak árát a BKK kezelési költség felszámítása nélkül időarányosan visszatéríti. Ehhez méltányossági kérelmet kell benyújtani, amelyre jelenleg kizárólag személyesen, a BKK ügyfélközpontjaiban, illetve a Központi ügyfélszolgálaton van lehetőség.

    A Budapesti Közlekedési Központ ügyfélközpontjainak és Központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei: bkk.hu/magunkrol/elerhetoseg/. Arra kérik az egészségügyben dolgozókat, hogy lehetőség szerint méltányossági kérelmüket az adott termék érvényességi ideje alatt nyújtsák be, azaz addig keressék fel ügyfélközpontjainkat, amíg a bérletük érvényessége tart. Függetlenül attól, hogy az ügyfél mikor nyújtja be a kérelmet, a visszatérítendő összeget időarányosan az ingyenes utazási jogosultság megszerzésének első napja – azaz 2020. november 11. – alapján állapítják meg.

    A méltányossági kérelemhez csatolni kell az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított igazolást, továbbá az ügyintézés során le kell adni a megvásárolt díjterméket, bérletet is. A mobiljegyek érvényességét felfüggesztik. Az egészségügyi dolgozók által benyújtott méltányossági kérelmeket soron kívül kezelik.

    Változik a menetrend

    A legnagyobb forgalmú csúcsidőszakokban a BKK sűrűbb járatkövetést biztosít számos vonalon, az éjszakai járatok vonalán új menetrendet vezetnek be november 13-tól, péntektől. Budapest belső területén 15 percenként indulnak a buszok, a külsőbb kerületek központja, illetve a nagyobb lakótelepek felé tartó járatok 30 percenként, az ezeken túli külső területek felé közlekedők pedig 60 percenként követik majd egymást. Az éjszakai járatok új menetrendje rövidesen elérhető lesz a BKK weboldalán.

    A reggeli időszakban a szokásosnál sűrűbb menetrend szerint indulnak a járatok többek között a teljes metróhálózaton, a nagykörúti, a kiskörúti villamosvonalakon, a budai fonódó villamoshálózaton, valamint a Rákóczi úti buszvonalakon. A 15 és 19 óra közötti délutáni csúcsidőben sűrítik a járatokat az M3 és az M4 metró, az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos vonalán, a budai fonódó villamoshálózaton, a Rákóczi úti tengelyen közlekedő buszjáratok és további, nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló járatok (így a 9-es, a 23-as, a 31-es, a 32-es, a 85-ös, a 95-ös, a 105-ös, a 151-es, a 159-es busz, valamint a 76-os és a 79M trolibusz) vonalán.

    A jegypénztárak nyitvatartása

    A pénztárak mindennap egységesen 5:30 és 19 óra között tartanak nyitva, kivéve a Corvin-negyednél található konténerépületben elhelyezett pénztárt, amely hétfőtől péntekig 6 és 18 óra között várja a vásárlókat. A BKK összes ügyfélközpontja 7 és 19 óra között tart nyitva, kivéve a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren található ügyfélközpontokat, amelyek átmenetileg bezártak. A BKK pénztárak térképét itt találja.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!