Négy kerület, hat borbár, 30 bor – Indul az első Pesti Borkörút

A Magyar BOR Intézet kezdeményezésére jött létre ez az új fővárosi programlehetőség, a Pesti Borkörút, aminek az a célja, hogy a jelentkezők a Körút mentén található hat neves borbárban két nap alatt megismerhessék a Kárpát-medence borvilágát – olvasható a sajtóközleményben.

Forrás: Magyar BOR Intézet

A hat helyszín – a Kadarka borbár, a Lodge, a VinoPiano Borbár/Wine Bar, a vinoWonka Csokoládé- és Borbár, a WINE & U borbár, illetve a Zengő bár – két nap alatt bármilyen sorrendben és tempóban végiglátogathatók, és mivel nincsenek egymástól túl messze, ezért akár gyalogosan is könnyen elérhetők.

A július 30-31-i eseményen, 16 és 23 óra között minden borbárban öt bort kóstolhatnak a Borkörút keretében a résztvevők. Mindenhol más lesz a tételsor és a koncepció: a borok az adott hely kedvelt tételei; fajtaválasztékban, borkészítési eljárásban és borvidékek szerint is sokszínűek.

Aki elővételes bérletet vásárol a Borkörútra, az kap egy „útlevelet" is térképpel és információkkal, melybe a meglátogatott borbárok vízum-pecsétet adnak.

Emellett 6+1 kérdés is található az okmányban: minden helyszínhez kötődik egy kérdés és a rá adott válasz. A résztvevők a jó válaszokkal nyereményeket nyerhetnek, például ajándék kóstolókat, borbár kedvezményeket, borcsomagokat, borklub belépőket, és jegyet a Bormedence Kárpát-medencei borünnepre. A Határtalan magyar borbártúra jegyárait és a borbárok címeit az esemény Facebook oldalán is megtalálják.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek