Ezeken a helyeken fedezzék fel Tunézia isteni ízeit!

Nyers osztriga citrommal, roppanós olajbogyó, zamatos datolya, csípős harissa, frissen facsart gránátalmalé és frissen sült brik – ezeket mindenképp kóstolják meg Tunéziában! De a kaland kedvéért most ne a már jól ismert, tengerparti resort nyaralást válasszák, hanem vágjanak neki bátran, és fedezzék fel az országot a helyiek között elvegyülve, miközben nemcsak gasztronómiájukat, de mindennapi életüket, szokásaikat és kultúrájukat is megismerhetik. 

Jó, ha tudják, hogy angol vagy még inkább francia nyelvtudással abszolút biztonságosan lehet közlekedni az egész országban. A helyiek kedvesek és segítőkészek, hozzászoktak a turistákhoz, főleg az ország északi felén. Szállást és étkezési lehetőséget pedig mindenki talál a pénztárcájának és igényeinek megfelelően. Az ételek kifejezetten jóízűek, és nem idegenek a magyar konyhától. Paprika, hagyma és fokhagyma nélkül a tunéziai konyha sem létezik, de erről bővebben majd kicsit később.

A tuniszi Kasbah mecsetForrás: Luis_Martinez / Shutterstock

Szálljanak meg Tuniszban, és béreljenek autót!

Arra azonban számítsanak, hogy a közlekedési morál egy kicsit déliesebb, kaotikusabb az itthonihoz képest. A fővárosból, Tuniszból csillagtúra-szerűen szervezhetnek kirándulásokat az ország északkeleti csücskének bebarangolásához. Izgalmas, zsúfolt, buja, hangos és temperamentumos világ ez – de meglátják, élvezni fogják! Tunéziában egyébként még januárban és februárban is 15-20 Celsius fok körül van a hőmérséklet, fázni ott ilyenkor sem lehet.

Járják be az olívaüzemet, ahol daloskedvű asszonyok szüretelnek!

Tunéziában 2500 éve folyik az olívaolaj-termelés. Még a rómaiak, főniciaiak hozták be az országba az olívát, onnantól kezdve vált a tunéziai kultúra meghatározó részévé mind konyhaművészeti, mind kozmetikai szempontból. 

Napjainkban Spanyolország után Tunézia tudhatja magáénak a világ második legnagyobb olívatermesztő területétForrás: Travelo

Kezdjék is a túrát egy olívaüzem meglátogatásával! Tunisz mellett közvetlen, északi irányban 20 perces autóútra, Ariana városában található a Triomphe Thuccabor márkanevű olajat gyártó üzem, amely rengeteg nemzetközi díjat bezsebelt már. Az ötvenhektáros olívafarmjukon ötezer fát gondoznak. Azt mondják, az északi olajbogyó nagyobb, ízletesebb és jobb minőségű, mint a dél-tunéziai.

Az olajbogyót hagyományos módszerrel, kézzel szüretelik, de a legmodernebb olasz gépekkel sajtolják, és víz hozzáadása nélkül készítik belőle az olajat. Éjjel sajtolnak, nappal gyűjtenek. A szüretelés idején (novemberben) bárki végignézheti a kézi szedés folyamatát, melyet vidáman éneklő helyi asszonyok végeznek kalákában, akik egyébként szívesen fotózkodnak, vagy akár énekelnek is nekünk. Meglátogatva őket olyan hangulatba csöppenünk, amely mára szinte teljesen eltűnt az európai világból.

Az olajbogyót hagyományos módszerrel, kézzel szüretelikForrás: Travelo

Ha szívesen meglátogatnák a gyártó üzemet, ezen az oldalon előre foglalhatnak időpontot. És ha szeretnék, még meg is kóstolhatják a frissen sajtolt olajat, de arra készüljenek, hogy ebben az állapotában még sokkal zöldebb, keserűbb ízű lesz. Az üzem melletti kis üzletben mézet, kuszkuszt és majorannát is árusítanak, de persze olajból is érdemes hazavinni pár üveggel.

Tudta?

Tunéziában a T-betűvel kezdődő helységnevek mind berberek. A berber nép Tunézia őslakossága, a hegyekben és Dél-Tunéziában élnek. Csak később jöttek be utánuk a főniciaiak, rómaiak, bizánciak, arabok, törökök és spanyolok az országba. Tunézia a történelem során az olívatermelés hatására igen módos, gazdag ország volt, valahogy úgy kell elképzelni, mint egy mai kőolajtermelő országot.

Keressék fel a Világörökség egyik legkülönlegesebb tavát!

Ha észak felé folytatják az útjukat, akkor jázminbokrok, gránátalmafák, articsóka földek, gabonamezők és olajfaligetek mellett fognak elhaladni, miközben hatalmas kaktuszokat csodálhatnak meg, melyeket sok esetben kerítésnek használnak a helyiek. Ezen az úton egy óra alatt érhetik el a Bizerte-tavat, amely már nagyon közel van Tunézia legészakibb pontjához, szinte közvetlen a Földközi-tenger partján található. Érdekessége, hogy a tó vize nyáron édes, télen pedig a tengerrel való összeköttetése miatt sós. A tó ma már az UNESCO Világörökség része.

Osztrigafarm a Bizerte-tavonForrás: Travelo

Hosszú stég nyúlik be a tó vizébe, amelynek végén egy kopott kék halászkunyhó áll. Itt válogatják az eladásra érett osztrigákat, kagylókat, és itt mutatják be az érdeklődőknek a tenyésztést lépésről-lépésre. Először lerakják az úgynevezett aquakultúrába a bébiosztrigákat, amelyek körülbelül három hónap alatt nőnek fogyasztható méretűvé, majd a júliusi, decemberi vagy áprilisi szedést követően szállítják feldolgozásra.

Minden folyamat a legszigorúbb egészségügyi szabályok betartásával zajlik, és a kagylókat csak bevizsgálás, illetve a tanúsítvány elnyerése után lehet piacra vinni. Erről az osztrigafarmról elsősorban Tunézia fogyasztóit látják el, akik az így előállított osztrigát bátran ehetik nyersen, egy kis citromlével ízesítve.

Forrás: Travelo

Henchir D'heb, ahonnan nem lesz kedvük továbbindulni

Tunézia 1956-ban nyerte el függetlenségét, azóta köztársaságként működik. Az első elnök, Habib Bourguiba megreformálta a muzulmán közösséget, eltörölte a többnejűséget, és a nőknek egyenjogúságot biztosított. Mára azt mondhatjuk, hogy Tunézia a legeurópaibb, legliberálisabb arab ország.

Így aztán nincs abban semmi különös, ha egy karakán tunéziai hölgy, belga festő párjával gondol egyet, feladja az ötcsillagos hotelben betöltött event manageri pozícióját, és elvonulva a világtól, a semmi közepén Henchir D'heb néven épít magának egy olyan vidéki oázist, amelyben turistákat fogadnak szállással és étkezési lehetőséggel, miközben a módos vidéki tunéziai életet is megismertetik vendégeikkel.

Henchir D'heb farmjaForrás: Travelo

Mesebeli farmjuk valójában egy buja kert, amely egy úszómedencével, tematikus szobákkal és művészi érzékkel megkomponált birtok. Ételeik csábítóan háziasak, és mennyiségükben is marasztalóak. Az udvaron bárki végignézheti, hogyan sütik a helyiek a kemencefalra tapasztott pitát vagy az agyaggal leragasztott cserépedényben a húsokat, és hogy hogyan főzik a hamsa levest a szabadban.

Egy itt töltött ebéd során megismerkedhetnek a híres tunéziai előétellel, a brikkel, a nyers tojással és hagymás tonhallal töltött tésztával, amelyet bő, forró olajban sütnek ki. Aztán megkóstolhatják a legkülönbözőbb salátáikat, melyek közül kedvencünk a felaprított grillezett zöldségből, tojásból és tonhalból álló Mechouia volt.

Nemcsak jó falatokat, szállást is kínálnakForrás: Travelo

Ezen a helyen egy kicsit tényleg olyan, mintha megállt volna az idő. Ha tehetik, töltsenek el itt pár napot vagy akár csak pár órát a slow living jegyében! A mesebeli farmra itt tudnak bejelentkezni.

Alkudozzanak a bazárban, válogassanak a halpiacon! 

Tunéziában bárhol járunk, az egyik legizgalmasabb látnivaló a medinában (óvárosban) található piac. Az 1979 óta az UNESCO Világörökség részeként számon tartott tuniszi medinában gazdag zöldség- és gyümölcs kínálattal ellátott piacot (Marché Central de Tunis) találnak, ahol a friss olajbogyótól kezdve a legkülönbözőbb fűszereken át - az általunk valaha kóstolt legfinomabb - datolyával és hatalmas gránátalmákkal lehet találkozni. A helyben, frissen préselt gránátalmalé íze különlegesen zamatos, szerezzenek be piaci túrájukhoz kísérőnek egy nagy pohárral!

Istenien zamatos datolyák függeszkednek az árusok standjainForrás: Travelo

A szomszédos halpiacon már a tenger gyümölcseinek gazdag kínálata sorakozik, ahol a nyers osztrigát is meg lehet kóstolni. Ne féljenek tőle! Az árus önök előtt bontja ki, rácsöpögtet egy kevés citromlevet, majd a kezükbe adja, hogy egy szippantással felhörpintsék ezt az ízletes csemegét. A gasztronómiai kiruccanás után pedig sétáljanak át a bazárba, ahol az ékszerek, szobrok, színes kelmék, szőnyegek, bőráruk és csillogó lámpások keleti kavalkádja varázsolja el az embert. Itt az alkudozás elvárt dolog, gyakorolják bátran! Ezután szánjanak pár órát a fallal ölelt medina körbebejárására, közben pedig csodálják meg a kasbah (erődítmény) épületét és az Ezzaitouna Nagymecsetet.

Sidi Bou Said hófehér házait és macskáit is látni kell!

Ha pedig már kiautóztak Karthágó tengerpartjára, sétáltak egyet a romok között, és beszippantották az ókori történelmi hangulatot, akkor ejtsék útba Tunézia Santorinijét, Sidi Bou Said települését is! Ez a kék-fehér színekben pompázó ékszerdoboz 1915-ben vált műemlékvédett faluvá, egyúttal a művészek kedvelt tanyájává. 

Festőknek, szobrászoknak, íróknak és muzsikusoknak immár száz éve adnak témát és ihletet a mór stílusú hófehér épületek, a csodaszép kékre festett ablakok és kapukForrás: Travelo

Egy-egy nyitott, kék kapun belesve könnyen elvarázsolhatnak bárkit a fehér házak hűs, árnyas, titkos belső udvarai. Érdemes betérni egy-egy galériába is, ahol az ajándékboltokban kapható tucattermékek mellett igazi eredeti, ötletes, néhol kifejezetten humoros kincsekre lehet bukkanni. A macskabarátok számára különösen kedves helyszín lesz Sidi Bou Said, amelynek szinte védjegyeivé váltak a lépten-nyomon felbukkanó macskák. Ott somfordálnak mindenhol finom falatokra lesve feketék, fehérek, vörösek, tarkák, foltosak, kicsik és nagyok.

A domboldalban fekvő településen szinte minden galériából, étteremből és kávézóból gyönyörű kilátás nyílik a tengerpartraForrás: yu-jas / Shutterstock

Ha pedig betérnek valamelyik étterembe, nyugodtan válasszanak a tenger gyümölcsei közül, itt igazán friss és ízletes mind. Bár a helyiek, amennyiben az iszlám vallást követik, nem fogyasztanak bort, lelkesen fogják kínálni hazai boraikat, melyeket már könnyed, gyümölcsös ízeik miatt is megéri megízlelni.

Biofarm saját szépségipari termékekkel és hammammal

Ha Tuniszból délnek indulnak, egy órára a fővárostól Zaghouan városkában gyönyörű színes házakat és gondozott környezetet találnak majd, a város másik szélén pedig egy 12 éve múködő biofarmot. A három hektáron elterülő Dar Zaghouan farm helyben termelt gyógynövényekből és fűszerekből készít saját márkás szépségipari termékeket. 

Forrás: Travelo

Aki szeretne, az akár egy szobát is kivehet a farmon, de megteheti azt is, hogy csak a helyben készített ételeket és édességeket kóstolja meg, vagy kipróbálja a testet és lelket is kényeztető hamamot, vagyis az arab fürdőt.

Gyakran rendeznek családi folklór programokat, de a gyerekeknek egyébként is bőven akad elfoglaltság a mini állatkerttől kezdve a kocsikázáson keresztül az ebéd utáni táncos mulatságig, amelynek - ahogy ottjártunkkor tapasztaltuk - 3-tól 99 éves korig mindenki aktív részese. Ezen a helyen tényleg tudnak valamit, amit mi már nem nagyon.

Vigyázat, a harissa csíp!

Mi, magyarok szeretjük a csípős ételeket, büszkék vagyunk paprikánkra, de nincs ez máshogy a tunéziaiakkal sem. Aki hallott már a harissáról, az biztosan tudja, hogy célszerű óvatosan megkóstolni, mert bizony arrafelé sem tréfálnak, ha paprikáról van szó. A harissa az arab világ Erős Pistája: darált csípős pirospaprikából, fokhagymából és olívaolajból kevert paszta ez, amely bizony csíp.

Aki szívesen megnézné, milyen egy harissa-készítő családi vállalkozás, amely a hagyományok életben tartása mellett a nők vállalkozásának elősegítését is célként tűzte ki, az menjen Al-Mamurah településére. Turistaként izgalmas lesz bepillantani ebbe, a lekendőzött hölgyek önállósági törekvéseit is elfogadó felemás világba.

A harissa az arab világ Erős PistájaForrás: Travelo

Az itteni kisüzemben a család minden tagja részt vesz a gyártásban, akik kézműves módszerrel, hagyományos technológiával készítik a csípős finomságot – méghozzá több félét is. Van olyan, amit kenyérre lehet kenni, és olyan is, amit tojásrántottába kevernek. De lehet náluk vásárolni ízletes, lédús, olajban eltett szárított paradicsomot, olívaolajat és házi készítésű kuszkuszt (apró szemű tésztát) is. 

Forrás: Travelo

Ha pedig már visszafelé, Tuniszba tartanak, ne felejtsék el megcsodálni Nabeul fazekas manufaktúráinak egyikét, amely Djerba szigete mellett a másik nagy kerámiakészítő település Tunéziában! Egy biztos, nem fognak üres kézzel eljönni a több ezer terméket kínáló színes kavalkádot felsorakoztató üzletekből.

A tunéziai utat és egyben a cikk megjelenését a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.

Ezek is érdekelhetnek