Pezsgőfesztivállal zárják a nyarat Etyeken

Immár ötödik éve rendezik meg augusztus 31-én Etyeken a Pezsgőkonferenciát, ahol előadások, kerekasztal-beszélgetések, kóstolók és koncertek várják az érdeklődőket. 

Ez lesz az 5. Pezsgőkonferencia EtyekenForrás: Facebook/Pezsgőkonferencia

Az esemény mindig aktuális témákat boncolgat az előadásai és kerekasztal-beszélgetései révén, a legkiválóbb hazai és nemzetközi szakemberek mondják el gondolataikat, számos kóstoló színesíti a programot, és egy igazán igényes „gasztro-kulturális" élmény, a Pezsgőünnep zárja a szakmai fórumot. Az augusztus végi konferenciát több kóstolóval egybekötött birtokbemutató és masterclass is színesíti majd, amely mellett gasztronómiában és buborékos italokban is világszínvonalat ígérnek a szervezők – áll a sajtóközleményben.

Borászok és borkedvelők, profik és a buborékos italok rajongói is megtalálják a számításukat a Pezsgőkonferencián és Pezsgőünnepen, a programterv szerint lesznek egyetemi szintű előadások is, de nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a nagyon várt vezetett kóstolókkal színesített birtokbemutatókra és masterclassokra, illetve arra, hogy a programon keresztül megmutassák azt, hogy bor és pezsgő elsősorban nem alkohol, hanem kulturális érték.

A fesztiválon résztvevők megismerhetik és „megkóstolhatják" a Champagne Henri Giraud házat Stephane Barlein kereskedelmi igazgató jóvoltából, Pepe Raventós pedig online előadás keretein belül mutatja be a Raventós-i Blanc-t. Figyelemmel kísérhetjük a szomszédban lakó konkurencia munkáját,hiszen Peter Szigeti egy masterclass keretein belül beszél az osztrák Sekt PDO-ról. 

Tökéletes nyárzáró program EtyekenForrás: Facebook/Pezsgőkonferencia

Az eseményen külön figyelmet szentelnek a fenntarthatóságnak, de szó lesz az Etyeki Pezsgőről és a feltörekvő ágazati trendekről is. Az Etyeki Pezsgőbárban élő zene kíséretében élvezhetjük a finomabbnál-finomabb nedűket. A részletes program a Pezsgőkonferencia honlapján található.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek