A magyar Provence vidékén késő őszig folynak a jó borok és a programok

Idén először alakul át a Tokaj-Zemplén régió kora nyártól a szüretig tartó rendezvénysorozatok otthonává. A Tokaj-Hegyaljai Nyár keretében megannyi könnyűzenei, kulturális és gasztronómiai eseményen, illetve természetjáráson vehettünk részt a júniusi hónapban, és ezeket júliusban és augusztusban is követi még jó pár. A számtalan lehetőséget az eseménysorozat új honlapján találjuk meg.

Forrás: Shutterstock.com / ZGPhotography

"Ez a három hónapos eseménysorozat fontos mérföldköve annak az átalakulásnak, amellyel Tokaj-Zemplén térség erőteljesen becsatlakozhat az ország vérkeringésébe nem csak gazdasági, de kulturális és turisztikai értelemben is" – idézte a sajtóközlemény Wáberer Györgyöt, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztéséért Felelős kormánybiztost.

A nyár hátralévő időszakában a "magyar Provence" vidéke még közel 50 rendezvénnyel, több mint 300 programmal és attrakcióval várja a közönséget. Olyan sztárok lépnek fel a Tokaj Fesztiválkatlanban, mint Boban Markovic, Palya Bea, Majka, Rúzsa Magdi, Richard Clayderman és Ákos.

A gasztronómiai események sorában pedig a Sárospataki Borfesztivál, a Bor-Mámor Bénye, a Tolcsvai Borfesztivál, a Zempléni Fesztivál, a Mádi Furmint Ünnep, a tállyai Kerekdomb Fesztivál szerepelnek, mely sorozat zárásaként a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokra kerül sor.

Késő őszig tartanak a programok, ilyen gyönyörű fények kíséretébenForrás: Shutterstock.com / ZGPhotography

A térség természeti és kulturális örökségét többek között tematikus, vezetett sétákkal hozzák közelebb a régióba látogatókhoz, de a túrázás és a környék biciklis bejárásához is nyújtanak információkat a szervezők azoknak, akik az aktív kikapcsolódást kedvelik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek